Magyar nyelven a Holokausztmúzeumban

A szeredi múzeumot robusztus szögesdrótos betonkerítés zárja el a külvilágtól, a súlyos fekete vaskapu szigorúan figyelmezteti a belépőt arra, nehéz helyre érkezik, amely emberi szenvedésektől, egy kegyetlen rendszer által elkövetett megaláztatásoktól és embertelen tettektől terhes. A területen öt barakk húzódik, ezekben ma a múzeum állandó és időszakos tárlatai találhatók, a távolban még látható a táborparancsnok háza, ahol egykor a brutalitásáról híres Alois Brunner, Adolf Eichmann jobbkeze is lakott. Brunner 1944 szeptemberétől volt a szeredi tábor parancsnoka, amely onnantól már nem munkatábornak, hanem koncentrációs tábornak számított. A kiállított darabok közt az ő bőröndje is megtalálható, amelyben állítólag egy mosdókagylót is magával hozott Párizsból.

Két barakk közötti placcon egy restaurált marhavagon áll. A zsidók koncentrációs vagy gyűjtőtáborokba való deportálása során egy ilyen, mindössze húsz négyzetméteres vagonba minimum negyven, de a deportálások második hullámában már akár nyolcvan embert is bezsúfoltak egy kanna vízzel és egy üres vödörrel a biológiai szükségleteik elvégzésére. Lektoraink elmondják, a restaurálás során meghagyták a vagonban azokat a véséseket, feliratokat, amelyeket az elhurcoltak karcoltak bele a deszkába. Hozzáteszik, bátran lépjek be, nézzem meg közelről, de valahogy nem visz rá a lélek.

A múzeumot 2016 januárjában, a holokauszt világnapján nyitották meg az egykori szeredi munka- és gyűjtőtábor területén, hogy mementóul szolgáljon a jelen és az utókor számára. Fő arculata az oktatás, a pedagógiai foglalkozások levezetése és a holokauszttúlélők emlékezetének ápolása.

Szereden ritka a magyar szó, így meglepődöm, amikor az intézmény igazgatója, a túlélők emlékezetével foglalkozó neves etnológus, Martin Korčok magyarul fogad bennünket, mi több, az idegenvezető lektoraink is magyarul kezdik bemutatni a múzeum tárlatát. Martin Korčok kiemeli, nagyon fontos, hogy magyar nyelven is működjenek a programjaik, és így a magyar iskolákat is meg tudják szólítani. Elmondja, a mátyusföldi kistérség magyar oktatási intézményeinek többsége látogatja a múzeumot, és bekapcsolódik az edukációs programokba, de örülnének, ha távolabbi régiókból is érkeznének magyar iskolák, hogy számukra is közelebb hozhatnák a holokauszt súlyos témáját.

Mivel a látogatók nagy része diákokból áll, a múzeum öt oktatási programot kínál az iskolák számára. Horváth Krisztián, az oktatási programért felelős lektor hozzáteszi, az iskolák leginkább a gyermekholokausztról vagy a tábori szökésekről szóló programot választják. Ő maga nagyon fontosnak tartja a roma holokauszt témáját is, amelyről már több iskolában tartottak kihelyezett előadást. A múzeum a hallássérülteket is segíti a történelem egyik szégyenfoltjának megismerésében. Egy projektnek köszönhetően a múzeum segédanyagként olyan táblagépeket kínálhat fel a hallássérülteknek, amelyekkel beszkennelhetik az expozícióban látható QR kódokat, és így jelnyelven nézhetik a lektor magyarázó szövegét.

A múzeum területén Kozmér Aneta, a múzeum könyvtárosa és Horváth Krisztián kísér végig bennünket, részletesen ismertetve a történelmi hátteret, a gyűjtőtábor létrejöttének és működésének történetét, elénk tárva a kiállítás legérdekesebb darabjait. Elmondják, a kiállításnak nem az a célja, hogy traumatizálják a látogatókat, inkább az, hogy az emberek megértsék a holokauszt történelmi hátterét és magyarázatot kapjanak a miértekre is. Az első barakk, amelyikben látogatást teszünk, az 1939–1945 közötti szlovák államban elfajuló antiszemitizmusról őriz dokumentumokat és propagandaanyagokat. A fotók, falfirkák, falragaszok és zsidógyűlöletről tanúskodó dokumentumok erőteljesen hatnak az emberre. A tárlat anyaga az első és a második, már a német SS-tisztek által irányított deportálási hullám áldozatainak is emléket állít. A harmadik barakkban jelenleg felújítási munkálatok zajlanak, ebben az épületben megtekinthetjük, miként működött az egykori munkatábor, ahol a férfiak főleg fafeldolgozással foglalkoztak, a nők pedig a varrodában dolgoztak. Angóranyulat is tenyésztettek, amelynek szőréből finom luxusfonalat készítettek a tábor lakói. Hiába éltek viszonylag jó körülmények között a szeredi tábor lakói a haláltáborokhoz viszonyítva, a félelem, a halál szele és a megaláztatások állandó kíséretül szolgáltak a mindennapokban. Ezt szimbolizálja a múzeum egy nagyon erős katarzist kiváltó művészeti alkotása. Egy fekete üvegfalon apró Dávid-csillagok ragyognak a holokauszt áldozataiért, a fal előtt kerámiából megalkotott férficipők, sűrűn egymás mellett, ezután egy üvegvitrinben elhelyezett bőröndök jelentik a letűnt, szép életet. A halálmenetet szintén kerámiából készített női és gyermekcipők zárják az auschwitzi kemencék fotója előtt. A lektor hozzáteszi, a gyermekeket nagyon gyorsan gázkamrába küldték, a Német Birodalom számára jelentéktelen, haszontalan elemeknek számítottak.

Sétálunk a fotók, kordokumentumok, a huszadik század derekán lejegyzett iratok, megsárgult akták között. Nézzük a tárgyakat, amelyeket valaha hozzánk hasonló, egyszerű, családjukat szerető emberek használtak, akiket egy embertelen rendszer küldött a halálba.