2019. december 29., 15:42

Magyar éttermen gúnyolódik a Bratislavské noviny

„Érdekes” írás jelent meg a Bratislavské noviny nevezetű szlovák hírportálon. A cikk címe A Mihály-kapu alatti tábla felirata minden szlovákot megnevettet!

Pozsonyi Csárda
Fotó: Archív felvétel

Talán már meg sem lepődünk azon, hogy újra a magyarokra tesz valaki rosszindulatú megjegyzéseket.

Pozsony központjában, a Mihály-kapu alatt található a Pozsonyi Csárda nevezetű magyar étterem. Éppen ezt a fogadót szemelte ki egy járókelő – (a magyar vezetéknevű) szlovák zenész, Robert Sarkozi - hogy gúnyt űzhessen belőle.

A témára azonnal lecsapott a szlovák Bratislavské noviny, majd közétettek egy cikket arról,

milyen viccesen hatott, ahogy az említett Pozsonyi Csárda előtti táblán egy fogalmazási és helyesírási hibákkal teli szlovák szöveget látni.

Pozsonyi Csárda 01
Fotó:  Facebook / Robert Sarkozi

Mint írják, Sarkozinek

egyszerűen muszáj volt lefotóznia a táblát, majd közzé tenni a közösségi hálón, ugyanis enélkül sokan nem is hinnék el, hogy Pozsonyban ilyesmi tényleg előfordulhat

 – írja a Bratislavské noviny.

„Lehet három szóban négy hibát ejteni? Ahogy látják – minden lehetséges” – gúnyolódik a Bratislavské noviny. Majd kiemelik az egyik szóban lévő felesleges ékezetet, és a hibás ragozást. Végezetül elmondják, hogy ez bizonyára csak azért történhetet, mert az étterem tulajdonosa magyar. „A hibás felirattal így nagyobb figyelmet keltettek, mintha helyesen lett volna írva” – mondják.

A Bratislavské noviny még azt is megjegyzi, hogy a Pozsonyi Csárda Facebook oldalán is hibákat találtak az ott olvasható szlovák szövegekben.

Nos, mit lehetne ehhez hozzáfűzni?

Elsőként talán azt, hogy csak az kritizáljon, aki hasonló hibákat nem követ el, ha idegen nyelven próbál írni vagy beszélni. Ez pedig biztosan nem a Bratislavské noviny, aki a leközölt írásában végig rosszul írja a csárda magyar nevét. Ugyanis nem „Pozsónyi”, hanem Pozsonyi Csárda. Az ékezetekkel tehát a gúnyolódó cikk írójának is gondjai lehetnek.

Pozsonyi Csárda 03
Fotó:  Bratislavské noviny

Aztán egy másik fontos dolgot is említsünk meg. A szlovákok között sokan vannak, akik gyakran elmosolyodnak, vagy esetleg bántó megjegyzéseket tesznek azokra a magyarokra, akik nem tudják tökéletesen a szlovák nyelvet. Mint látjuk, már olyanoktól is elvárják a hibátlan szlovák nyelvtudást, akik lehet, hogy magyarországi magyarok, így természetes, hogy nem tudnak szlovákul.

Mindeközben ők maguk a magyar nyelvnek még az alapjait sem ismerik. Szlovákiában se szeri se száma azoknak az eseteknek, amikor magyar vezetékneveket és keresztneveket olvasnak félre a szlovákok (hivatalokban, egyetemeken, médiában stb.). Azt sem tudják nőről vagy férfiről van-e szó, vagy csak simán hozzáolvassák az -ová végződést olyan női vezetéknevekhez, ahová az egyáltalán nem kell.

Sőt, ezt még fokozni is tudják, amikor ilyen szarvashibák után büszkén bejelentik, hogy vannak magyar felmenőik, de ők már nem tudnak magyarul (sic!).

És most csak a magyar nevek témáját érintettük. Azt már nem is várja el senki, hogy az ilyen magyar felmenőkkel is rendelkező szlovákok esetleg egy egyszerű mondatot rakjanak össze magyar nyelven.

Pont ezért felettébb bosszantó, amikor ilyen esetek után még képesek gúnyolódni és kinevetni azt, aki legalább igyekszik az ő anyanyelvükön is kommunikálni. Holott Pozsonyban – mint ahogy arra már lapunk többször is rámutatott – többen a könnyebbik utat választják, és inkább csak angol feliratokkal hirdetnek.

Visszatérve a Pozsonyi Csárdához.

Bárcsak lenne több ilyen kezdeményezés és próbálkozás a szlovák oldalon is, és láthatnánk a hajlandóságot arra, hogy magyar nyelven is közzé tegyenek szlovák éttermek feliratokat, étlapokat.

Szívesen fogadnánk, s elnézők lennénk még a hibákkal szemben is.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről. 

Hozzászólások

Fehér István 2019. 12. 30., h - 08:49

Csak a szokásos kisebbségi komplexusok léptek működésbe. Az meg már maga a tudatlan bunkóság kategóriája, hogy a neve alapján nyilván duplán is kisebbségi "Sárközi úr" élcelődik ezen. Jó lenne, ha a "büszke többségiek" tudatosítanának 2 dolgot:
1 - hogy minden, amivel büszkélkednek, bizony lopott holmi 1920 óta
2 - ők pedig valójában nem is azok, akiknek önmagukat gondolják, amihez mondjuk elég csupán max. 3 generációig visszafelé megkapargatni a családfát
... aztán bele lehet nézni a tükörbe, és...