2021. május 3., 16:36

Lévai járás – Közel 160 elsőst írattak be

A Lévai járásban összesen tizenhat magyar tanítási nyelvű alapiskola működik: tizenhárom állami, három egyházi fenntartású.

Pongrácz Lajos Alapiskola
pongráczosok a környezetvédelmi pályázatuk kiértékelésén
Fotó: Pongrácz Lajos Alapiskola

A Lévai járás legtöbb oktatási intézményében 2021. április 15-e és 17-e között zajlottak az iskolai beíratások, már ami annak jelenléti formáját illeti; elektronikus formában április utolsó napjáig regisztrálhatták a leendő kisdiákokat.

A 2021/2022-es tanévre 33 diákot írattak be a Pongrácz Lajos Alapiskola első évfolyamába. Ebből hárman halasztanak, így harminc diákkal, azaz két osztállyal kezdjük meg a következő iskolai évet. A létszámmal természetesen elégedettek vagyunk, hiszen majdnem kétszer annyian íratták be gyermekeiket, mint tavalyelőtt, s ez a szám tízzel több, mint tavaly. Igaz, szűkebb régiónkban a jövő tanévre beíratott magyar iskolakezdők száma is több, mint az elmúlt években”

– fogalmazta meg kérdésünkre Bóna Zsolt, a Pongrácz Lajos Alapiskola igazgatója.

A város másik magyar tanítási nyelvű alapiskolájának, a Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskolának az igazgatója, Pálffy Dezső is elégedetten nyilatkozott:

Húsz gyermeket írattak be alapiskolánkba. Mivel a környéken most valamivel több volt az első osztályba készülők száma, ezért lehetett volna még néhánnyal több is, viszont ha két osztályt kellett volna nyitnunk, akkor az nagyobb terhet rótt volna ránk szervezésileg és anyagilag is.”

Míg Érsekkétyen 2017-ben nyolc, 2018-ban hat, 2019-ben három, 2020-ban pedig négy tanuló vett részt a beíratáson, az idén ugyanezt tízen tették meg. Struhár Péter, a csatai alapiskola intézményvezetője szintén bizakodik, ugyanis hosszú évek után először fordul elő az, hogy az összes csatai óvodás szülei mellettük döntöttek, ami elmondása szerint nagyon pozitív a jövőre nézve.

Tizenegy lett a végső létszám, ami szép növekedést mutat, mivel tavaly csak hat elsősünk volt”

– tette hozzá.

Az ipolyszakállosi alapiskolába ezúttal négy tanulót írattak be az első osztályba. Herczeg Ágnes igazgatónő örömét fejezte ki, hogy a falu óvodáján kívül a lontói óvodából is hozzájuk íratták be a gyermekeket:

Sajnos ez a szám alacsonyabb, mint az előző két évben, de tudjuk, hogy az óvodákban is csökkent a magyar gyermekek aránya.”

A palásti Palásthy Pál Egyházi Alapiskolába egyelőre senkit nem írattak be, az ipolyviski, a nagysallói és a garamsallói alapiskolát három, a szalatnyait pedig kettő elsős fogja látogatni. Sáróban összesen tíz tanulót írattak be; Gubo Julianna igazgatóhelyettes szerint ez hattal több, mint a tavalyi szám.

Farnadon jövőre három elsős kezdi meg a tanulmányait; ez a tavalyi tíz elsőssel összehasonlítva csökkenést jelent. Mint Pólya Zsolt iskolaigazgató elmondta, ennél csak az a szomorúbb tény, hogy a helyi óvodában nincs egy gyerek sem, aki szeptembertől iskolaköteles lenne, így a három beíratott gyermek a szomszéd faluból érkezik hozzájuk.

Tizenöt gyermek jelentkezési lapját küldték el a szülők az iskola honlapján keresztül. Ez a szám igazán örvendetes, s a tavalyihoz képest néggyel magasabb. Igazán szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hiszen ez már az ötödik év, hogy a beíratott gyermekek száma meghaladja a bűvös tízet. Csak köszönni tudjuk minden szülő bizalmát, és munkánkkal igyekszünk megszolgálni azt”

– fogalmazta meg a nagyölvedi oktatási intézmény igazgatónője, Cseri Kinga.

Mint Andruska Csillától, a lévai Juhász Gyula Alapiskola igazgatónőjétől megtudtuk, tizenhét tanulót, öt lányt és tizenkét fiút írattak be hozzájuk; többségük ezúttal is a helyi Eszterlánc Óvodából érkezik.

A zselízi Alapiskola jó kapcsolatot ápol a környék óvodáival. A 2021/2022-es tanévet 22 elsős kezdi náluk, közülük egy tanuló Magyarországon végzi majd a kötelező iskolalátogatást.

Két osztályt tervezünk nyitni számítva arra, hogy szeptemberig a beíratott tanulók száma még növekedni fog. A Rákóczi Szövetség által biztosított jó minőségű iskolatáskákat a szülők már kiválasztották. Átadásukra a tanévkezdéskor kerül sor. Ezúton is köszönjük a szülőknek, hogy a zselízi Alapiskolát választották”

– mondta Máté Anikó igazgatónő.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.