Lett egy hely, ahol kegyelettel emlékezhetünk

Bokor Klára 2019. június 20., 08:57

Ünnepélyes keretek közt adták át Barton azt a Központi Katonai Emlékhelyet, amely a II. világháborúban a jelenlegi Szlovákia területén hősi halált halt, elesett vagy eltűnt magyar katonáknak állít emléket.

Bréda Tivadar hadisírkutató, az emlékhely megálmodója köszöntötte a résztvevőket.

Azoknak a magyar katonáknak állítunk itt emléket, akikről nem szól vers, regény, hősi tetteikről nem készült film. Munkájukat, álmaikat szakította meg a II. világháború és soha nem tértek haza szeretteikhez”

– emelte ki beszéde elején. A továbbiakban kitért arra,

Szlovákia területén több tízezer idegen haderő katonája nyugszik. Ebből úgy 3000 főre tehető a magyar katonák száma,

akik közül 2100 már nevesítve van. Ezek a katonák hazájuk törvényeinek engedelmeskedve, parancsokat végrehajtva áldozták fel életüket. Elsősorban ezért

jár nekik a méltó sírhely, a végső búcsú megadása.

E nemes célt szolgálja ennek az emlékhelynek a létrehozása is.

Kifejtette, ez az emlékmű kezdet, melynek folytatásaképpen szeretnék itt elhelyezni a mai Szlovákia területén elesett és eltemetett magyar katonák névsorát, hogy leszármazottjaik elhelyezhessék itt a kegyelet virágait.

Az emlékhely közelében egy számítógép található, melynek adatbázisában kikereshetők az I. és II. világháborúban elesett katonák nevei, külön frontok szerint, van hadifogoly adatbázis és térképek is.

Az átadót sokan megtisztelték jelenlétükkel. Köztük Vida Csaba Magyarország szlovákiai attaséja, Zeller Zoltán a budapesti Hadtörténeti Intézet és Múzeum szakreferense, Hangácsi István nyugállományú alezredes, a Szentendrei Vigyázók egyesület elnöke, Smídt Róbert a Nyugat-Felvidéki Vitézi Rend székkapitánya, Pavel Honzek nyugalmazott hadseregtábornok, az MKP, a Csemadok, a Limes Anavum képviselői, több környékbeli település polgármestere és öt iskola diákjai.

A programot koordinálta Juhász Gyula a Párkányi Városi Múzeum igazgatója, verset mondott Zsákovics Dániel és Méri Mátyás, közreműködött a Szőgyéni Dalkör. Kiállítás is nyílt régi fegyverekből Kvitek Marian gyűjtéséből.

A Csák Attila szobrászművész által megkomponált emlékművet Bart polgármestere Hubacs Sándor és Bréda Tihamér hadisírkutató leplezték le, majd Bacsa Dávid, a szentendrei Keresztelő Szent János plébánia káplánja és Anton Štefánek a párkányi Szent Imre plébánia káplánja szentelték fel. A jelenlévők koszorúkat és virágokat helyeztek el a kis lélekharang tövében.
0 HOZZÁSZÓLÁS