2019. április 5., 11:54

Lényegesen több áldozata volt a II. világháborúnak, mint akiknek nevét kőbe véstük

„Mert a harctéren elesettek és eltűntek mellett voltak még a helyi áldozatok, sebesültek, akik lövészárok-ásás és egyéb harci cselekmények miatt vesztették életüket, a hadifogságból megtört egészséggel visszatérők, akik itthon haltak bele a felfázásokba, megpróbáltatásokba és a fogolytáborokba hurcolt zsidók.”

kisrobert-1-bokor-copy-.jpg
Galéria
+5 kép a galériában

Elsődleges célom a kiállítással az volt, hogy megpróbáljam

minél jobban felkutatni, minél pontosabban megörökíteni a háború áldozatainak számát, rögzíteni nevüket és esetleg arcokat találni a nevekhez

-  állítja Kis Róbert helytörténész.

Ez utóbbi volt a legnehezebb, mert akkoriban kevés fotó készült, ha mégis, az a legtöbbször csehszlovák katonai egyenruhában valamikor 1920-tól 1939-ig.

Nehéz adatokat gyűjteni a háborús időszakról, mert valahogy nem emlékszik senki. A szenvedő alanyok elhunytak, a hazatért hadifoglyok nem sokat meséltek, az asszonyok is hallgattak, az unokákat már nem érdekelte a kor.

Mint minden faluban nálunk is

csak a háborúban elesett katonákról emlékezik meg a II. világháborús márványtábla

- véli Kis Róbert.

A községben a front átvonulása idején megholtakról nincs pontos feljegyzés, se azokról, akik sokáig repeszekkel a testükben éltek. A hadifogságból 1946-47-48-ban hazatért foglyok élete se tartott soká – a legtöbben nem pontosított „veseelégtelenségben” hunytak el, vagyis a felfázás következtében.

Eddigi kutatásaim szerint még 11 név írható a hősi halottak közé - tette hozzá Kis.

Nehogy már a felszabadítás napját ünnepeljük!

Itt Kisújfalun is sokáig tábla állt az MNV falán „felszabadulásunk emlékére”.  Ez elesett katonáink megcsúfolása volt, hiszen ők pont azért haltak meg, hogy a szovjethatalom ide be ne tehesse a lábát! Többen kitüntették magukat a háborúban, ezért emlékérmeket kaptak, amit még a leszármazottjai is büszkén viselhettek volna, ehelyett azonban dugdosni kellett az ilyen ereklyéket.

Összegyűjtöttem fényképeket, katonakönyveket, röplapokat, korabeli újságokat, melyekben feltüntették, kik kaptak hősi érdemrendeket, kik haltak hősi halált - mondta el a helytörténész.

Van a kiállítás anyagában orosz, német és magyar katonai térkép is környékünk „6 hetes frontjának” katonai cselekményéiről.

Kis szelete a háború korrajzának.

Kisújfalu a II. világháborúban témában nem csak a kiállítás volt látható, de előadást is tartottam. Igaz, sokan voltak, de nem azok, akik a megkezdett munkát tovább vihetnék. Értetlenül állok a tény előtt, hogy a háború kora nem érdekli az unokákat - tette hozzá Kis Róbert.

kisrobert-1-bokor-copy-.jpg
Galéria
+5 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.