Lactobacilussal a gyulladásokkal szemben
Dr. Varga Gyula nyugdíjas gyermekgyógyász a minap Királyhelmecre látogatott, hogy ott a kis létszámú, ám annál lelkesebb közönségnek meséljen dr. Újhelyi Károly illetve saját orvosi tevékenységének eredményeiről.
Előadásának központi témája a lactobacilusok szerepe volt az emberi szervezetben. A 46 éve gyermekgyógyászként praktizáló orvos 1974 óta foglalkozik a lactobacillusokkal. Mondandóját azzal kezdte, milyen mérföldkőnek számított a gyógyászatban az antibiotikumok felfedezése, amelyek szinte teljesen megváltoztatták az orvoslást.
Ugyanakkor ma már a mellékhatásaikat is jól ismerjük. Tudjuk például azt, hogy írtják a bélflórát, a hüvelyflórát stb. A laktobacilusok ugyanakkor segítik az immunrendszer védelmét. A gyomor-bél traktusban létük elengedhetetlen.
Elmagyarázta többek között azt, hogy a csecsemők számára azért pótolhatatlan az anyatej, /mely 270 fajta monoszacharidot tartalmaz/, mert ezek segítik a lactobacilusok elszaporodását a szervezetben.
Élete során együtt dolgozhatott egy csodálatos emberrel, dr. Újhelyi Károllyal, az első Kossuth-díjas magyar orvossal, aki a háború előtt részt vett a torokgyík elleni oltóanyag kifejlesztésében. A világháború után pedig sok százezer legyengült katona és civil lakos életét mentette meg azzal, hogy előállította és beadatta nekik a hastifusz elleni védőoltást.
Később létrehozta a szamárköhögés elleni vakcinát is, amelynek köszönhetően az 50-es évektől Magyarországon gyakorlatilag eltűnt ez a betegség. A vakcina léte ellenére 2003-ban világszerte 17 millióan betegedtek meg szamárköhögésben, 280 ezren bele is haltak.
Újhelyi doktor 1969-től élete végéig a nőgyógyászati gyulladások megelőzésének és gyógyításának lehetőségével foglalkozott védőoltás formájában.
1972-ben kifejlesztette a laktobacillus vakcinát, amely a nőgyógyászati gyulladások 95%-ában teljes gyógyuláshoz segíti a nőket.
A gyulladások következményei a nők termékenysége terén okoznak problémát, ám a védőoltás ezek jelentős részét kivédi, általa – amennyiben a tudományos világ foglalkozna vele –a csökkenő népesség terén jelentős javulást lehetne elérni.
Becslése szerint Magyarországon 100 ezer meddő párt tehetne termékennyé a lactobacilust tartalmazó oltássorozat. Egy ideig együttdolgozott a híres genetikussal, Czeizel Endrével is, aki szerint Magyarországon 1,2 millió gyulladással küzdő nő van, egy az USA-ban megjelent széleskörű felmérés szerint pedig minden harmadik felnőtt nő gyulladással küzd.
De a meddőség 30%-a is meggyógyulna, vagy ki sem alakulna, a spontán vetélések fele is megelőzhető lenne, akárcsak a koraszülések 40%-a, ráadásul kiderült, hogy a prosztatagyulladásnak és a prosztata hypertróphia-nak is hatásos gyógyszere.
A vakcina 1997 óta törzskönyvezett, gyógyszertárban orvosi vényre kapható,
Magyarországon Gynevac szuszpenziós injekció néven van forgalomban. Ezt az injekciót Újhelyi doktorral együtt fejlesztették ki, Varga doktor volt a gyártás vezetője.
Elmondta azt is, hogy 165 fajta lactobacillus illetve számtalan alfaj létezik. Ezek közül 1972-ben Újhelyi doktor kiválasztott 2 törzset, amelyet a legjobbnak ítélt. A lactobacilus reuteri-vel kapcsolatban igazolást nyert annak egészségmegtartó és gyógyulásgyorsító hatása. Amit Magyarországon a 70-es években a doktor úr megfigyeléssel állapított meg, azzal kapcsolatban az USA-ban csak 2018-ban születtek tudományos eredmények
A 80 éves orvos, aki néhány éve agyvérzést kapott, ma is tele van tervekkel. Most azon dolgozik a fiával, hogy bizonyítsák: a táplálékunkként szolgáló állatok: csirke, kacsa, pulyka, sertés nem kell hogy antibiotikumot kapjon a gyorsabb fejlődés érdekében, azok uis. lactobacilussal is kiválthatóak.
November 17-én van a koraszülöttek világnapja. Varga doktor szerint: a koraszületések számát is jórészt a gyulladás okozza. Létezik már olyan steril kesztyű, amely segítségével a terhes nők maguk is ellenőrizhetik szervezetükben a gyulladás szintjét. Végül elérzékenyülve mesélt arról, hogyan találkozott egy német jogásszal és feleségével, akiknek 4 koraszülött csecsemőjük született, ám egyik sem maradt életben. Amikor meglátogatták, beoltotta őket a vakcinával, és a feleség hamarosan közel 4 kg-os gyereknek adott életet. Egészséges gyerekük születésnapját jelölte a WHO a koraszülöttek világnapjának.