2018. június 5., 08:36

Közúti baleset: egy lengyel motoros életét vesztette Nagykövesden

Vasárnap egy közúti baleset során életét vesztette egy 43 éves lengyel állampolgárságú motoros a tőketerebesi járásbeli Nagykövesden. A baleset délután három óra körül történt a magyarországi Pácin község irányában.

Rendőrség - illusztráció
Fotó: TASR

„Az eddigi információk szerint a Triumph márkájú motorkerékpáron közlekedő lengyel állampolgár - eddig ismeretlen okból - áthajtott a szembejövő sávba, ahol frontálisan ütközött egy szembejövő Toyota Land Cruiser típusú személyautóval, melyet akkor egy 43 éves lengyel állampolgár vezetett. A motorkerékpár vezetője a helyszínen belehalt sérüléseibe” – tájékoztatott hétfőn Lenka Ivanová, a Kassai Kerületi Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A személyautó vezetője az elvégzett tesztek alapján nem fogyasztott alkoholt. Az elhunyt férfi esetében csak a boncolás során fog kiderülni, hogy fogyasztott-e alkoholt. Az autón és a motorkerékpáron keletkezett kárt előzetesen 6000 euróra becsülik.

A rendőrség nyomozója emberölés bűntette miatt indított eljárást az ügyben. „A baleset pontos okait, a vétkesség mértékét és a közelebbi körülményeket még vizsgálják” – közölte Ivanová.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.