2019. május 7., 10:03

Közösségi biciklizés indult Kassán

Közösségi biciklis rendszer, ún. bike-sharing lépett működésbe Kassán. Jelenleg 350 kerékpár áll az érdeklődők rendelkezésére, a szolgáltató ígérete szerint ezt a számot nyárig 1000-re növelik.

bike01.jpg
Fotó: Antik Telecom

A kerékpárokat mobilapplikáció segítségével lehet használatba venni. Egy óra használat 1 euróba kerül, de percalapú számlázással dolgoznak, tehát rövidebb időre is nyeregbe lehet pattanni. Aki rendszeresen igénybe venné a szolgáltatást, az kétféle csomag közül választhat, a havi 10 euróba, az egész szezonra szóló pedig 30 euróba kerül, ezek napi egy órányi használatra jogosítanak fel.

A Verejný bicykel nevet viselő rendszerbe jelenleg 350 kerékpár tartozik, a szolgáltató ígérete szerint egy hónapon belül további 350-nel emelik ezt a számot, nyáron pedig 1000 bicikli áll majd az érdeklődők rendelkezésére.

Az Antik Telecom vezérigazgatója, Igor Kolla szerint a kerékpárok elsősorban az ingázókat, a munkába járókat, illetve a szórakozási lehetőséget keresőket és a városba érkező turistákat szolgálják majd.

„A közösségi biciklis rendszer bevezetése hálánk egyfajta kifejezése a városnak, amelyben 30 évvel ezelőtt elkezdtünk vállalkozni. Szándékunkban áll kiterjeszteni arra a 30 további városra, amelyben ma elérhetők a szolgáltatásaink”

– tette hozzá.

A kerékpárok robusztus felépítésűek, tömör gumikon gurulnak, tehát nem kaphatnak defektet, műholdas helymeghatározó rendszerrel vannak felszerelve, valamint napelem lát el energiával egy modemet, ezen keresztül tartják a kapcsolatot a központtal. A felhasználó a telefonos alkalmazás letöltése és a regisztráció után beszkenneli a bicikli QR-kódját, mire kinyílik a hátsó kerékre szerelt zár, és már tekerhet is. Mikor úticéljához ér, bezárja a zárat, hangjelzés és az alkalmazás is jelzi, hogy véget ért a használat.

Városszerte meghatároztak néhány ajánlott helyszínt, ahol érdemes keresni és hagyni a bicikliket – ezt az applikációban és a helyszínen is jelölik –, de a város területén szabadon megközelíthető helyen bárhol ott lehet hagyni a kerékpárt, úgy, hogy az ne akadályozza a járdán a gyalogosforgalmat, ne borulhasson az úttestre, illetve ne rongálja a növényzetet.

Kassa anyagilag nem szállt be a projektbe, Marcel Gibóda alpolgármester szerint viszont az elképzelést támogatja. Korábban a Szlovák Vasúttársaság (ZSSK) tervezett hasonló szolgáltatást európai uniós források felhasználásával, a város 2017-ben jóváhagyta a biciklik állomáshelyéül szolgáló telkek bérbe adását, de eddig ez a kezdeményezés nem valósult meg.

„Mint megtudtuk, a most elindított rendszer a legnagyobb lesz Szlovákiában, ami bizonyos kihívásokkal is jár – úgy a város, mint a lakosság és az önkormányzat számára. Bizonyára lesznek gyermekbetegségek, nekünk is keresünk kell a megfelelő működést lehetővé tevő modelleket, például a történelmi városközpontban meg kell oldanunk, hogy a biciklik ne árasszák el a Fő utcát és a környező utcákat” – mondta Gibóda. A felhasználókat figyelmességre szólította, hogy a közösségi kerékpározás ne okozzon gondokat az autósok, a gyalogosok vagy a mozgássérültek számára.

Megosztás
Címkék