2022. április 28., 15:16

Közönségtalálkozó Szilágyi Áronnal Kassán

Kassára látogatott Szilágyi Áron háromszoros olimpiai bajnok, világ- és Európa-bajnok kardvívó, aki a Nemzeti Tehetség Központtal együttműködve népszerűsíti a tehetséggondozást.

2022-04-27 Szilágyi Áron, kardvívó, olimpiai bajnok, Kassa
Galéria
+18 kép a galériában
Szilágyi Áron háromszoros olimpiai bajnok
Fotó: Fábián Gergely

A kezdeményezés keretében több határon túli, illetve külföldi nagyváros magyar közösségeibe látogatnak el. A közönség megtekintheti a Szilágyi Áronról készült Egy mindenkiért című filmet, mégpedig annak főszereplője, valamint rendezője, Muhi András Pires társaságában, majd közönségtalálkozó keretében mutatják be a Nemzeti Tehetség Központot (NTK) és a Nemzeti Tehetség Program által nyújtott pályázati lehetőségeket, például a Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért díjat, illetve a Stipendium Peregrinum ösztöndíjprogramot.

A turné első határon túli helyszíne Kassa volt. A közönség soraiban olimpikonok, a kassai vívósport nagy öregjei, a helyi vívóklubok és a Kassai Olimpiai Klub képviselői is ültek, de a kassai Márai Sándor Gimnázium és Alapiskola, a Szakkay József Szakközépiskola, illetve a szepsi Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpont diákjai is részt vettek a rendezvényen.

Hetey Ágota, Magyarország kassai főkonzulja köszönetet mondott a Nemzeti Tehetség Központnak az együttműködésért. Mint mondta, nagyon fontosnak, közös küldetésüknek tartja, hogy megszólítsák a fiatalokat, különösen a határon túli fiatalokat, s biztos benne, hogy Szilágyi Áron kiváló példakép lehet a fiatalok számára, nemcsak a sport, hanem az élet minden területén.

2022-04-27 Szilágyi Áron, kardvívó, olimpiai bajnok, Kassa
Hetey Ágota főkonzul
Fotó:  Fábián Gergely

"Életútja nemcsak az olimpiai aranyéremre esélyesek számára lehet példa, hanem azok számára is, akiknek a Jóisten nem a sport területén értékesíthető tehetséget ajándékozott. Talán számunkra is nagyon nagy példa lehet, akik már nem vagyunk annyira fiatalok, hisz az ő elszántsága, áldozatkészsége, az, hogy feldolgozza a sikereket, részsikereket vagy a sikertelenséget, a mindennapjainkhoz olyan erőt biztosíthat, amely továbbvisz minket és megoldásokat kínál, dolgozzunk az élet bármely területén” – fogalmazott a főkonzul.

Az Egy mindenkiért című film vetítését követően Köteles Szabolcs beszélgetett Szilágyi Áron háromszoros olimpiai bajnokkal, Lantos Krisztinával, a Nemzeti Tehetség Központ ügyvezetőjével és Muhi András Pires filmrendezővel.

2022-04-27 Szilágyi Áron, kardvívó, olimpiai bajnok, Kassa
Köteles Szabolcs, Szilágyi Áron, Lantos Krisztina és Muhi András Pires
Fotó:  Fábián Gergely

Szilágyi Áron elmondta, a médiát nem érdekli, ha egy élsportoló nem eredményes, ez a film viszont bemutatja azt, hogy a kudarccal mi jár együtt, mit kell feldolgozni egy sportolónak. „Az interjúkon, a hagyományos megjelenéseken keresztül nem mutatok meg ennyit magamból, amennyire Andrist és az ő kameráját közel engedtem. Amikor az első pár vágatot megmutatta, egy picit intimebbre sikerült, mint gondoltam. De Andris elmagyarázta, mi miért került be, milyen hatást vált ki és mennyire jó, hogy ott van, meggyőzött és a film is magával ragadott” – mondta.

2022-04-27 Szilágyi Áron, kardvívó, olimpiai bajnok, Kassa
Fotó:  Fábián Gergely

Muhi András Pires hozzátette, Áron elég zárkózott ember, voltak kétségei, közel engedi-e magához, pláne az emberi pillanatokban. „Nagyon boldog és büszke vagyok, hogy vele tölthettem ezt az időt” – emelte ki. Hozzáfűzte, a mai sportdokumentumfilmekre jellemző, hogy nagyon profin vannak megcsinálva, de olyanok, mintha mindegyiket ugyanaz a rendező csinálná. „Nekem az az ars poétikám, hogy nem akarok rátelepedni az emberre, hanem az ő természetéből próbálom kibontani a filmet” – magyarázta. A professzionálisan kidolgozott részek és a gyakorlatilag homevideo-s technikával rögzített dolgok ötvözete olyan közvetlen jelenlétet tud adni a nézőknek, ami ritka.

2022-04-27 Szilágyi Áron, kardvívó, olimpiai bajnok, Kassa
Muhi András Pires filmrendező
Fotó:  Fábián Gergely

Lantos Krisztina arról beszélt, a Nemzeti Tehetség Központnak van egy – a határon túli magyar fiataloknak is szóló – ösztöndíjprogramja, a Stipendium Peregrinum, s ennek kapcsán találkozott először Áronnal. Ekkor merült fel benne a gondolat, hogy jó lenne folytatni ezt az együttműködést, így született meg a mostani, a tehetséggondozást népszerűsítő programsorozat. „Az idén jutottunk el odáig, hogy mi közvetítők lehetünk ebben a fantasztikus produkcióban, melyben Áron a főszereplő, András a megvalósító művész, mi meg jelentjük azt a közeget, aki elhozhatja olyan helyekre, ahol szeretnénk megmutatni azt, hogy a magyar kormány, a Nemzeti Tehetség Központ mennyire komolyan hisz ebben a nemzetépítő, nemzetösszehozó feladatban” – mondta.

2022-04-27 Szilágyi Áron, kardvívó, olimpiai bajnok, Kassa
Lantos Krisztina, a Nemzeti Tehetség Központ ügyvezetője
Fotó:  Fábián Gergely

Mint kifejtette, a Nemzeti Tehetség Program már több mint tíz éves, rengetegféle pályázat van, amelyek legtöbbjében a határon túli fiatalok is részt vehetnek. Az idén összesen már 4,4 milliárd forintot fordíthatnak tehetséggondozó programokra.  „Azt szoktuk mondani, hogy a tehetségek a befektetésünk a jövőbe. Olyan lesz a jövőnk, milyenné alakítják a tehetségek. Ahogy Áron is mondja a filmben, az a küldetése, hogy a benne rejlő tehetséget a legjobban kibontakoztassa és dicsőséget szerezzen a hazájának. Nagyon kevesen vannak olyanok, akik ezt olimpiai bajnoki aranyéremmel tudják megtenni, de azt mindnyájan meg tudjuk tenni, hogy a bennünk rejlő képességeket kibontakoztassuk, ezzel nemcsak magunkat tesszük boldogabbá, hanem az egész társadalmat, az egész magyar közösséget gazdagabbá” – mondta a Nemzeti Tehetség Központ ügyvezetője.

2022-04-27 Szilágyi Áron, kardvívó, olimpiai bajnok, Kassa
Fotó:  Fábián Gergely

Szilágyi Áron beszélt egyebek mellett egyetemi tanulmányairól, nevelőedzőjéről, Gerevich Györgyről, a vívás felszereléseiről és a sportág hagyományairól.

2022-04-27 Szilágyi Áron, kardvívó, olimpiai bajnok, Kassa
Fotó:  Fábián Gergely

„Amikor az ember belép a Vasas vívótermébe, a kupák, régi fényképek, érmek sora az, amit először meglát. Most már egy kis dicsőségfalunk is van, korábbi olimpiai-, világ, és Európa-bajnokok sorával. Ez szerénnyé teszi az embert, de egyben büszkévé is, hogy egy olyan sportágnak, egyesületnek, közösségnek a része, amit ilyen legendás alakok fémjeleznek” – mondta.

Hozzáfűzte, manapság mindenki minden áron sikeres akar lenni, a mai világban a siker lett az etalon, de neki nem ez az alapelve. „Persze nagyon szeretnék sikeres lenni, ezért dolgozom minden nap, de úgy szeretnék sikeres lenni, hogy közben az értékrendemet megőrzöm. (…) Én azokat a sportolókat, azokat a sikeres embereket tartom nagyra, akiknek az értékrendjével is azonosulni tudok” – mondta a háromszoros olimpiai bajnok.

A rendezvény végén Szilágyi Áron a kassai vívóktól egy díszkardot kapott, a Kassai olimpiai Klub pedig tiszteletbeli tagjává avatta, s persze a közönség is találkozhatott, elbeszélgethetett vele. 

2022-04-27 Szilágyi Áron, kardvívó, olimpiai bajnok, Kassa
Galéria
+18 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.