2019. augusztus 16., 18:46

Közelebb Istenhez, közelebb egymáshoz

Utolsó napjához érkezett a párkányi plébánia hittantábora, mely öt napon keresztül színesítette negyven gyermek nyári vakációját. A programot lelkes párkányi fiatalokból összekovácsolódott animátor csapat állította össze, és vezényli le önkéntesen, Fóthy Zoltán esperes atya segítségével.

hittantabor-1-bokor.jpg
Galéria
+5 kép a galériában
„A tábor egy új tapasztalat, mely hozzájárul a gyermekek egyéniségének alakulásához, fejleszti kreativitásukat, s elmélyíti az egymáshoz való kötődés formáit, szociális készségeiket”

– mondta el Fóthy Zoltán atya, aki jelenleg első nyarát tölti a párkányi parókián szolgálva.

A tábor során azt a gondolatot igyekeznek elültetni a gyermekekben, hogy mindennek, amit tesznek, van értelme, és mindez Istenhez köti őket – mondta el az udvaron játszó gyermekek közt az esperes. A programot fiatal, önkéntesként dolgozó animátorok – Németh Katalin, Mikolay Dezső, Markó Gábor, Zvončár Viktor, Izrael Marcsi és Dékány Beáta – készítik immár hatodik éve. Többségük egyetemista, de van, aki már a munka világába lépett. A kapocs köztük Krisztus, hiszen közösségük a különböző liturgikus programokon való részvétel során alakult ki, s ezáltal született meg a hittantábor ötlete is. A csapatnak év közben is több rendezvénye van, kéthetente, havonta szoktak összegyűlni az érdeklődőkkel a parókián.

Dékány Beáta, a szervezők egyike elmondta, a tábor sokféle platformon van hirdetve, de a környékbeli hitoktatók is segítenek a gyermekek megszólításában.

„A tábor napközis, a gyerekek az estéket otthon töltik, kivéve egyet, amikor felállítjuk sátrainkat a parókia udvarán, és egy izgalmas, szabadban alvós éjszakát töltünk el együtt” – tudtuk meg Beától.

Sűrű és mozgalmas öt nap ez. Hétfőn a parókián gyülekeztek és főként ismerkedős játékokat játszottak. Kedden Lelédre tettek egy kisebb túrát, majd az egyik résztvevő gyermek szülei finom gulyással vendégelték meg a gyereksereget. Szerdán buszos kirándulás következett Nyitrára, ahol Fóthy Zoltán esperes vezette körbe a tábor résztvevőit a nyitrai dómban és múzeumban. Hazaúton megálltak Nagysallón, hogy részt vegyenek a helyi szentmisén. Csütörtökön az oroszkai hadtörténeti múzeumban tehettek szert új ismeretekre. Ezután Bartra látogattak el, ahol a nemrégiben átadott világháborús emlékművet tekintették meg, mely a mai Szlovákia területén elesett magyar katonák előtt tiszteleg. A részletes előadás után a gyerekek játékos feladatok által mérhették fel, mit sikerült megtanulniuk. A pénteki nap a plébánián telik ügyességi játékokkal és sporttal, este pedig tábortűz mellett sütögetnek majd.

Az udvaron önfeledten játszó gyerekek közül volt, aki már ötödik éve vesz részt a táborban, voltak, akiket barátaik sokáig csábítgattak, s idén végre el is jöttek.

Többségük már ismeri egymást, de új barátságok is köttetnek. Sokaknak természetes, hogy minden nap szentmisére is elmennek, ám van, aki a táboron kívül nemigen jár templomba. Többen elmondták, reggel és este imádkoznak szüleikért,

de az iskolai dolgozatok sikere ügyében inkább nem zaklatják az Urat, hiszen ezeknél fontosabb dolgokkal lehet elfoglalva.

A szervezők és Zoltán atya elmondták, a jövőben a gyermekprogramok mellett igyekeznek majd olyan akciókat szervezni, melyekkel a tinédzser korosztályt is meg tudják szólítani. Így talán be tudják kapcsolni őket a város aktív hitéletébe, a parókia vérkeringésébe.

hittantabor-1-bokor.jpg
Galéria
+5 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.