Kovász és régi történetek a szőgyéni kemence mellett
Kedves olvasó, amikor éppen ezeket a sorokat olvasod, könnyen lehet, hogy Szőgyénben most csúsznak be a 250 fokos kemence gyomrába a burgonyás kovászos kenyerek. Talán ezekben a percekben csukódik rájuk a nehéz ajtó, odabent pedig már dolgozik a forróság: kérget rajzol, illatot bont, kenyeret formál abból a tésztából, amelyet néhány órával korábban még két kézzel dagasztottak a résztvevők. De az is lehet, hogy éppen most újra kinyílik a kemence ajtaja, és valaki éppen most pillantja meg először saját, aranybarnára sült kenyerét. Sőt, az sem kizárt, hogy mire ezt a cikket olvasod, már utolsó szem morzsáig minden elfogyott. Egy frissen sült kenyérnek ugyanis ritkán adatik hosszú élet.
Szombat délelőtt még egészen más arcát mutatta a szőgyéni régi pékség. Aki belépett az épületbe, először a meleget érezte meg. Nem a nyári meleget, hanem azt a különös, tömör kemencemelegséget, amely lassan tölti be a helyiséget. A levegőben a kovász és főtt burgonya illata keveredett: a IV. Szőgyéni Kemencés Nap workshopján ugyanis burgonyás kovászos kenyér készült.
A hangulat már az első percekben inkább emlékeztetett egy nagy családi sütésre, mint tanfolyamra. Valaki kérdezett, valaki mesélt, más a szomszédja tésztáját is figyelte. Akadt, aki most először érkezett ilyen alkalomra, és azzal a nagyon egyszerű céllal jött, hogy megtanulja a kovászos kenyér készítésének a csínját, és az itt tanultak alapján a saját sütésű kenyerével várhassa az unokáit.
Más már visszatérő résztvevőként azt mondta, minden alkalommal akad valami új, amit magával vihet ezekről a kenyérkészítő alkalmakról.
A korábbi beszélgetés egyszer csak elhalkult. Huszon-egynéhány ember hajolt egyszerre a tálak fölé, és néhány percre szinte minden figyelem a kéz és a tészta találkozására összpontosult. Valaki közben arról kezd mesélni, hogy otthon sem géppel dagaszt. Szüksége van arra, hogy a kezével érezze, mikor változik meg a tészta, mikor válik rugalmassá, mikor „van kész”. A dagasztás közben pedig sorra bújtak elő a további történetek is.
Szóba került, hogyan készítették egykor a lakodalmas kulcsos kalácsot és a kuglófot, hogyan álltak nagy fateknők mellett órákon át, míg elkészült a tészta. Ebben a pékségben ezek az emlékek különös súlyt kapnak.
Valaha egészen más léptékben folyt itt a munka. A visszaemlékezések szerint naponta akár 1300 háromkilós kenyeret is megsütöttek. A szőgyéni kenyér pedig nem egyszerűen élelmiszer volt: a helyiek emlékezetének része lett. Ezt mutatja az is, hogy a Szőgyéni Kemencés Nap idején be-betérő szőgyéniek jöttek érdeklődni, hogy lehet-e kenyeret vásárolni.
A workshopot vezető Csókás Patrik számára is egy gyerekkori emlékkel kezdődött minden.
– mesélte.
Patrik előbb szeretett bele a pékség épületbe, mint magába a kenyérsütésbe. Több, mint húsz évig állt üresen az épület, s mikor megvásárolta, csak ezt követően kezdte megtanulni, mi is az a kovász, hogyan kell vele dolgozni, hogyan kell a kemencét használni. Így születtek meg az első kenyérkészítő alkalmak is. Patrik szerint vannak olyanok, akik évről évre visszatérnek, mások most fedezik fel először a helyet. Az idei workshop helyei két nap alatt beteltek. Érkeztek a környékről, Pozsonyból, de még Prágából is.
A workshop délelőttjén Patrik lendületesen magyarázta a tennivalókat, annak ellenére, hogy már kedd óta dolgozott a csapattal együtt a kemencén és az épületen.Az előző éjszaka is sütöttek, majd reggel újra. Közben nemcsak a saját kenyereik kerültek a kemencébe: falubeliek is hozták a maguk megkelt tésztáját.
Amikor azt kérdeztem Patriktól, tervezi-e, hogy a jövőben gyakrabban rendeznek workshopot, nevetve csak annyit mondott:
A humor mögött nagyon is valóságos teher van. A pékség már nem működő üzemként várja az év nagy részében az embereket, ezért minden alkalom előtt újra használható állapotba kell hozni. Takarítani, fertőtleníteni, előkészíteni a helyiségeket és magát a kemencét. Mindez sok ember munkája. Patrik szerint talán éppen ez a legnagyobb kihívás: nem is maga a kemence, hanem a csapat.
Csókás Judit szervező szerint a workshop jövője nagyrészt azon is múlik, milyen támogatások állnak rendelkezésre. Idén az SPP Alapítványa, Nyitra Megye Önkormányzatának és Szőgyén Önkormányzatának támogatásával valósult meg. A részvétel idén is ingyenes volt, miközben jelentős költsége van az alapanyagoknak és az eszközöknek.
A kérdés tehát nem az, volna-e igény arra, hogy újra rendszeresen süljön kenyér Szőgyénben. Az igény nagyon is érezhető.
– fogalmazott Judit.
Patrik is örülne annak, ha egyszer valaki valóban működtetné a péksége, rögtön hozzáteszi azonban azt is, amit az ember kívülről könnyen nem vesz észre:
Talán éppen ezért különlegesek ezek az alkalmak, mert néhány napig újra az történik az öreg pékségben, amire eredetileg épült. Ég a tűz, kovász kel a tálakban, lisztes kezek dolgoznak, az emberek pedig szeretettel várják a kenyeret. Régi történetek kerülnek elő, miközben új ismeretségek születnek. A workshop egyik pillanatában két résztvevő bemutatkozott egymásnak. Mindkettejük keze csupa kovász volt. Egy pillanatig nézték, hogyan is kellene így kezet fogni, aztán megtették. Nevettek.
És valószínűleg ennél pontosabban nehéz volna elmondani, mi történt ezen a délelőttön Szőgyénben.
