2020. március 25., 13:44

Koronavírus: óvintézkedések a komáromi temetőkben

Bár még a megszokott nyitva tartással működnek a komáromi temetők, a koronavírus-járvány alatt azokban csak kevesen szépítgetik hozzátartozóik sírjait. A temetéseken is csupán a legközelebbi rokonok lehetnek jelen, a rövidített nyitva tartással üzemelő gondnoksági irodákban pedig óvintézkedéseket foganatosítottak.

Fotó: Nagy-Miskó Ildikó

A helyi katolikus temető a katolikus egyház tulajdonában, illetve a Brigetio temetkezési vállalat gondnokságában van. Ottjártunkkor éppen egy temetés zajlott – pár gyászoló hozzátartozó jelenlétében. Mivel a halottasházba nem mehettek be, mindössze negyed óráig tartott a megszokott kézfogásokat mellőző gyászszertartás.

Amikor a hozzátartozók az irodánkban bejelentik a családjukban történt elhalálozást, azt ajánljuk nekik, hogy a koronavírus-járvány miatt legfeljebb tízen vegyenek részt a ravatalozó előtt, tehát a szabadtéren tartott temetésen. A munkanapokon most csak 8-12 óra között nyitva tartó irodánkban pedig az egyikükkel intézzük a temetéssel kapcsolatos dolgokat, miközben a többiek odakinn megvárják őt. Megértik és általában be is tartják a kérésünket, mi pedig mindegyik ügyfelünk után fertőtlenítjük az irodai kilincset és mindazt, amihez esetleg hozzáért“

- mondta el portálunknak Földes Sándor, a Brigetio temetkezési vállalat tulajdonosa.

Hozzáfűzte: a temető megszokott nyitva tartását nem módosították: októbertől március végéig naponta 7-18, április 1-től szeptember végéig pedig 7-20 óra között gondozhatják szeretteik sírjait. 

A komáromi református és evangélikus temetőt a két egyháztól hatályos szerződés alapján Ryšavý Boldizsár magánvállalkozó bérli és üzemelteti.

A Komáromi Területi Közegészségügyi Hivataltól ma érdeklődtem arról, hogy a központi főnökségük adott-e ki országos érvényű rendeletet a temetők működtetésével és a temetések lebonyolításával kapcsolatban. Azt a választ kaptam, hogy ilyen rendelet még nincs érvényben, csak olyan ajánlásokat fogalmaztak meg, amelyeket eddig magunktól is betartottunk“

- tájékoztatott Ryšavý Boldizsár.

Hozzátette: gondnokságuk irodája a járvány idején heti két alkalommal, hétfőn és pénteken 7-13 óra között van nyitva, miközben a munkatársaiktól és az ügyfeleiktől is megkövetelik a védőmaszk viselését. A sírok gondozása azonban minden nap lehetséges a továbbra is a megszokott időben nyitva tartó temetőkben.

„A nyitva tartást majd csak akkor módosítjuk, ha erre központi rendelettel utasítanak minket. Mivel azonban korábban a leggyakoribb látogatóink a járvány idején a legveszélyeztetettebb csoportba tartozó, idősebb polgárok voltak, ajánlott, hogy ez idő tájt inkább maradjanak odahaza. Érdemes folyamatosan figyelni a különféle rendeleteket, mivel azok a járványügyi helyzet alakulása szerint napról napra változnak“ - közölte a vállalkozó.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.