Koronavírus-járvány idején elővigyázatosan fagylaltozzunk!
A kellemes meleg időjárás a világjárvány ellenére az utcákra csalogatja a családok apraját és nagyját. Mi tagadás, sétálgatás közben nem szívesen állnak ellen az egymás után kinyitó fagyizók ínycsiklandó kínálatának. Nem árt azonban az óvatosság! Vajon az árusoknak és a fogyasztóknak mire kell ügyelniük a fagyizgatás kapcsán – erről Mária Hamranová mérnöktől, a Komáromi Regionális Közegészségügyi Hivatal táplálkozás-higiéniai osztályának vezetőjétől érdeklődtünk.

Kérdésünkre, hogy a világjárvány idején a megszokottnál szigorúbb előírások, rendeletek vonatkoznak-e a fagylalt készítésére, raktározására, forgalmazására és árusítására, a RÚVZ szakembere válaszában hangsúlyozta: „A vonatkozó tevékenységgel kapcsolatos, hatályos jogszabályi követelményeknek mindig (!), tehát a világjárvány alatt is eleget kell tenniük az érintetteknek“.
Az pedig a járvány alatt, úgy a fagylaltozók esetében, miképp az élelmiszerboltokban is alapkövetelmény, hogy az árusok védőmaszkot és egyszerhasználatos vagy gumikesztyűt viseljenek.
Mivel akadnak fagyizók, ahol egyazon személy rakja az ostyába vagy a pohárba a fagylaltot, aki a sok kézen átment készpénzt is kezeli, arra is kíváncsiak voltunk, hogy ez helyes eljárás-e.
- felelte.
Azt is megtudtuk, hogy a Komáromi RÚVZ kiknek és mennyi idő alatt adja ki a fagylaltozó működésére vonatkozó hivatalos engedélyt: „Hivatalunk a vállalkozásra jogosult fizikai személyeknek, illetve azoknak a jogi személyeknek adhatja ki az adott tevékenység folytatására vonatkozó engedélyt, akik ez ügyben írásbeli kérvénnyel fordulnak hozzánk, és teljesítik az adott tevékenységgel kapcsolatos követelményeket. A kérvények elbírálására, illetve a döntésünk meghozatalára 30 nap áll a rendelkezésünkre. Az idényjellegű létesítmények, így a fagylaltozók üzemeltetői is kötelesek nekünk minden évben újra jelezni a tevékenységük kezdetét. Idén május 4-ig összesen hatan közölték ezt velünk“.
A hivatal munkatársai minden évben, járás szerte tartanak rendkívüli ellenőrzéseket, amelyek során a csomagolatlan fagylaltfélék készítőit és – árusait is górcső alá veszik.
„Mivel az ellenőrzés elvégzéséhez be kell lépnünk a fagylaltozó működési területére, olyankor minden esetben felmutatjuk a szolgálati igazolványunkat“ - értesültünk a vizsgálataik részleteiről.
Végül a RÚVZ szakemberei a vásárlóknak, köztük a gyermekeik fagyivásárlási kéréseinek ellenállni nem tudó szülőknek jó tanácsokkal is szolgáltak: „A megfelelő fagyizó kiválasztásánál nagyon figyeljenek az árus öltözékének és kezének a tisztaságára! Továbbá arra is, hogy miközben ő a fagylaltostyát tartja, azt körbecsavarja-e szalvétával, vagy ahelyett használ-e másféle segédeszközt, s az adagoló kanalat folyamatosan leöblíti-e folyó víz alatt!“.