Kopjafát avattak az idén 750 éves Csábon
Két évnyi kényszerszünet után, március 20-án ismét egybegyűlhettek a kultúrműsorokra szomjazó helybéliek a Nagykürtösi járásbéli, csaknem ezerszáz lelket számláló Csáb községben. A község és a helyi Csemadok-alapszervezet közös szervezésének eredménye volt a Szeder-parkban az a délután négy órakor kezdődő megemlékezés, melynek origójában egyrészt a forradalom és szabadságharc, másrészt a falu első írásos említésének 750. évfordulója állt.

A megjelent csábi lakosok mellett az eseményt jelenlétükkel megtisztelték a járás valamennyi politikai, kulturális és oktatási szervezetének vezetői mint például Régi Anikó, a Szövetség – MKP Platform járási elnökasszonya; Balogh Gábor, a Csemadok NTV elnöke; Jaskó Deák Gyöngyi, a csábi alapiskola igazgatóasszonya; Híves István, az ipolybalogi Művészeti Alapiskola igazgatója; valamint a Palóc Társaság, ami Z. Urbán Aladár személyében – egyben elnökével – képviseltette magát.
A kultúrműsor programjának főbb csomópontjai közül kiemelendő Csáb község polgármesterének, Tóth Henriknek a beszéde, aki a márciusi ifjak számunkra is példaértékű magatartása mellett megjegyezte, hogy e eseménnyel megnyitja a falu első írásos említése kapcsán szervezett programsorozatot. A beszéd után Novák József, helyi plébános megszentelte a két évforduló apropóján felállított kopjafát, melyet szintén egy csábi lakos, Balga László faragott ki.
A program legszebb része a kopjafa megkoszorúzása után vette kezdetét: a helyi alapiskola magyar tagozatának tanulói, a zeneiskola növendékei, valamint a csábi Szeder Kórus énekesei mind-mind tehetségüket bizonyították a nagyérdeműnek. Az ünnepi megemlékezés után egyfajta kötetlen beszélgetés vette kezdetét, mely során családtagok, barátok osztották meg egymással gondolataikat számos frissítő mellett. A szervezők és résztvevők örömüknek adták jelét, miszerint Csábon két év után ismét gazdag kulturális élet veheti kezdetét.
