2021. április 12., 08:00

Komáromi járás, a szűrés 12. köre: több községben pozitív eset nélkül

Annak ellenére, hogy a Komáromi járás a bordók közül átkerült az enyhébb fokozatú pirosak közé, több helységben az elmúlt hétvégén is folytatódott a Covid-tesztelés. A negatív eredmény ugyanis alapfeltétele az oktatási és nevelési intézmények látogatásának. Örvendetes, hogy több helyen egyetlen új pozitív eset sem derült ki.

Fotó: Facebook
Madaron az örömteli hangulatot a tesztelőknek adott színpompás virágcsokrok és édességek is fokozták.

Ifjúságfalván sem a két héttel ezelőtt tesztelt 432, sem pedig az egy héttel később vizsgált 286 személy körében nem mutatkozott pozitivitás. A legutóbbi önkormányzati mintavételen 268-an vettek részt, s most sem akadt pozitív eset.

Tanyon akárcsak két héttel korábban, úgy a következő hétvégén is 432-en teszteltették magukat, s egyik alkalommal sem szembesültek pozitív eredménnyel. Most is van minek örülni, hiszen az újabban levezz 400 minta közül 0 volt pozitív.

Dunamocson korábban két hét végén is 545/1/0,18 eredmény született, majd a 243 levett minta mindegyike negatív volt. Újabban 540-en tartották fontosnak az ingyenes teszteltetésüket, s megismétlődött a teljeskörű negativitás.

Madaron március utolsó hétvégéjén 507 teszteredmény közül 11 lett pozitív, ami 2,1 százalékos fertőzöttségre utalt. Az egy héttel később levett 491 minta közül már csak 1 lett pozitív, ami 0,20 százalékos pozitivitást jelentett, s most további javulás tapasztalható, hiszen a 422 vizsgált minta mindegyike negatív volt. Az örömteli hangulatot a tesztelő csapat tagjainak adott színpompás virágcsokrok és édességek is fokozták.

  Covid-19 szűrés 12. köre: több községben pozitív eset nélkül
Fotó:  Facebook
Az Izsán tesztelt 658 személy egyike sem bizonyult Covid-19 fertőzöttnek.

Izsán a március 13-án levett 728 és a március 20-i 763 minta közül még egy sem volt pozitív, a továbbiak pedig így alakultak: 776/1/0,12, illetve 790/2/0,25. A múlt hétvégén ismét volt ok az örömre, hiszen a tesztelt 658 személy egyike sem bizonyult Covid-19 fertőzöttnek.

Nemesócsán minden hétvégére háromnapos szűrést hirdettek, s ez most is így volt. Míg két héttel korábban összességében 0,43, majd 0,39, illetve 0,37 százalékos pozitivitást mértek, az április eleji tesztelés végeredménye 0,07 százalékos pozitivitás volt. E hétvégén a következő adatok születtek: pénteken 317/0, szombaton 488/1, vasárnap 501/0, ami összességében ismét csak 0,07 százalékos pozitivitásnak számít.

Kolozsnémán több héten át ismétlődött a 0 pozitív eset, majd becsúszott egy 0,41 százalékos fertőzöttségre utaló eredmény. A húsvéti szűrésen 262 személy vett részt, s ismét pozitív eset nélkül maradt a tesztelő csapat. Újabban pedig 234 mintából 1 lett pozitív, ami 0,42 százalékos fertőzöttséget jelent.

Komáromban

Március utolsó hétvégéjén az önkormányzati mintavételi pontokon 9374 személyt teszteltek le, s 32 pozitív esettel szembesültek, ami 0,34 százalékos fertőzöttséget jelentett.

Nagyszombat napján 7366-an teszteltették magukat az önkormányzat által biztosított mintavételi pontokon. Az összes minta közül 19 lett pozitív, ami 0,25 százalékos fertőzöttségnek számított. Húsvétvasárnap a járási székhelyen nem folytatódiott a szűrés.

Az elmúlt szombaton és vasárnap pedig az önkormányzati mintavételi pontokon 7438 személyt teszteltek le, 7 minta lett pozitív, ami csupán 0,09 százalékos fertőzöttséget jelent. Az önkormányzat hétfőn is folytatja a szűrést egyes cégeknél, illetve a városi cégek és a városi hivatal alkalmazottai körében.

  Covid-19 szűrés 12. köre: több községben pozitív eset nélkül
Fotó:  Facebook

A járás további városaiban: Ógyallán, Gútán és Naszvadon már hetek óta csak az állandó mintavételi pontokon tesztelnek, hétvégi önkormányzati mintavételekre nem kerül sor.

Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!