2020. július 3., 17:19

Komáromba látogatott Andrej Doležal miniszter és csapata

Komáromban vizitelt július 3-án Andrej Doležal közlekedési és építésügyi miniszter 11 fős csapatával, amelynek mások mellett Jaroslav Kmeť államtitkár is a tagja volt.

Galéria
+4 kép a galériában
A vendégek fesztelen hangulatban érkeztek a Városházáról a Szent Borbála lőporraktárba.
Fotó: Nagy-Miskó Ildikó

A Városházán tartott zártkörű tárgyaláson Milan Belica, Nyitra megye elnöke és helyettese, Csenger Tibor, továbbá Komárom, Érsekújvár, Ógyalla és Naszvad polgármestere, valamint Gúta alpolgármestere is jelen volt.

Ezt követően a vendégek az erődbeli Szent Borbála lőporraktárban találkoztak a régió polgármestereivel.

Miután az immár sajtónyilvános összejövetelen a miniszter és államtitkára pár mondatban vázolták a tárca terveit, a polgármesterek témába vágó kérdéseire is válaszoltak. Azután a vendégek megnézték a vélhetően augusztusban átadandó új Duna-hidat, ahol rövid sajtótájékoztatót tartottak. Végül szemrevételezték a Vág-hidat, amelyen július 1-én végre a teherforgalom is újraindulhatott.

A „Lőporosban“ Keszegh Béla, Komárom polgármestere kifejezte reményét, hogy az új tárcavezetővel, illetve csapatával jobb és hatékonyabb lesz a kétoldalú kommunikáció, mint amilyen Érsek Árpád miniszterékkel volt. A kívánatos útfelújításokhoz, körforgalom-építéséhez, infrastrukturális fejlesztésekhez ugyanis a Komáromi járásban élők is kérik és várják a segítségét.

Komáromba látogatott Doležal miniszter és csapata
Andrej Doležal miniszter röviden a polgármesterek kérdéseire is válaszolt.
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

Andrej Doležal a településvezetőket arra sarkallta, hogy az általa irányított tárcához bátran küldjék el a kérelmeiket, javaslataikat, észrevételeiket, amelyekre minden esetben válaszolni fognak. Leszögezte: 2021 januárjában új programidőszak kezdődik, amely kapcsán Szlovákia 13 milliárd eurót költhet az említett projektekre, további 8 milliárd euró pedig visszatérítendő hitelként lesz igényelhető hasonló célokra. „A városok, községek, önkormányzatok már most készülődjenek az új programidőszakra, s a tervezett projektjeik kapcsán dolgozzák ki a szükséges tanulmányokat!“ - szólította fel a polgármestereket.

Majd Jaroslav Kmeť államtitkár ígérte meg, hogy ők nem csak a pozsonyi íróasztalnál ülve kívánnak foglalkozni az egyes régiók problémáival, hanem rendszeressé válnak a személyes kiutazásaik, s egyaránt kíváncsiak a polgármesterek és a polgárok véleményére is.

Ezért akartak vizitelni az új Duna- és további felújítást igénylő Vág-hídnál is. Elhangzott: miután július 1-én az aládúcolt és újraaszfaltozott Vág-hidat a tehergépkocsik is használatba vették, az átmeneti megoldás után tervezik az objektum teljes körű felújítását. A szükséges engedélyek beszerzése után meghirdetik a közbeszerzést, a kivitelezőt pedig majd egy nyilvános verseny útján választják ki. Ha nem merülnek fel váratlan akadályok, akkor 2021-ben kezdődhetnek az ottani felújítási munkálatok. Azt is elárulta, hogy, környezettudatos módon, preferálni akarják a kerékpárutak építését.

Komáromba látogatott Doležal miniszter és csapata
Jaroslav Kmeť államtitkár szerint fontos meghallgatni a polgárokat és vezetőiket.
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

A továbbiakban Ímely, Tany, Izsa és Dunaradvány jelenlegi, valamint Komárom korábbi polgármestere vázolta az általa képviselt település vonatkozó gondjait. Többek között szó esett egyes másod- és harmadosztályú utak hiányolt felújításáról, a kerékpárutak, illetve a komáromi kikötő és elkerülőút építéséről is. A miniszteri válaszból kiderült, hogy a tárca továbbra is csak az elsőosztályú utak korszerűsítését tudja finanszírozni, ám külföldi jó példák alapján keresik a lehetőséget, hogy esetleg nagyobb volumenű projektek keretében miként tudnák támogatni azok felújítását is.

Domin István, Izsa polgármestere a községüket évek óta foglalkoztató több problémát felsorolt, így az I/63-as és I/64-es főutak kereszteződésénél tapasztalható áldatlan állapotot.

Azzal kapcsolatban, még Érsek Árpád közlekedési és építésügyi miniszter idején, egy petíciós csoport is alakult, s eddig közel 8 ezer aláírást gyűjtöttek össze. Céljuk, hogy a jelenleginél biztonságosabbá tegyék a kereszteződést. Továbbá a vendégek figyelmét arra is felhívta, hogy az I/63-as főút a paramétereit tekintve nem felel meg első osztályúnak, harmadosztályúnak kellene lennie. Doležal miniszter megerősítette, hogy több ilyen helytelenül besorolt főút is van Szlovákiában.

Domin azt is megemlítette, hogy az Izsa területén húzódó I/63-as főút az izsai lakosság szempontjából elég veszélyes, ezért a szlovák közútkezelő (SSC) korábbi vezetését többször is személyes egyeztetésre kérték fel, amely során e problémájuk részleteit szerették volna ismertetni. Például fel szeretnék számolni az úttest mély árkait és felújíttatni a járdákat. A terület azonban az SSC kezelésében van, s a község nem tud idegen vagyonba beruházni.

Komáromba látogatott Doležal miniszter és csapata
Először meghallgatták a vendégeket, majd kérdéseket is feltettek a településvezetők.
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

Emiatt az államtól szeretnék kibérelni az adott területeket, ahol az elkészülő tervdokumentáció alapján rekonstrukciós munkálatokat végeztetnének.

Végül az EuroVelo 6-os nemzetközi kerékpárút befejezésének problematikáját is megemlítette. Bár az előzetes információi alapján úgy tűnik, hogy az Interreg-pályázat keretén belül a Vág-Duna-Ipoly Regionális Társulás sikeresen pályázik, ám sajnálatos, hogy a Szlovák Vízgazdálkodási Vállalat még nem újította meg az aszfaltszőnyeg töltés tetején való elhelyezésére vonatkozó engedélyét...

„Örvendetes, hogy Doležal miniszterék részéről szándék mutatkozik a problémáink megoldására. Személyesen jöttek el közénk, érdeklődnek a gondjaink iránt, és készek a folyamatos kommunikációra. Bízom abban, hogy az útkereszteződés-ügyünk kapcsán majd a hivatalában is fogad minket a tárcavezető úr. Sajnos, az előző Érsek Árpád-vezetés alatt többnyire másféle hozzáállást tapasztaltunk“ - fogalmazta meg a pénteki találkozóval kapcsolatos, további jelenlevők által is osztott véleményét Izsa első embere.

Galéria
+4 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.