2022. július 28., 14:26

Költséghatékonyságra hivatkozva megszűnhet több regionális adóhivatal - Somorja, Gúta és Ógyalla is veszélyben

Július elején meghökkentő levél érkezett több regionális adóhivatal igazgatóságára. A pénzügyőrség igazgatója, Jiří Žežulka által írt alig egyoldalas kis dokumentumból kiderül, "szervezeti átalakítás" vár az adóhivatalok hálózatára. Könnyű kitalálni, ez szépen csomagolt bezárást jelent! 

adóhivatal
Fotó: TASR/AP

Összesen tizenhárom, köztük több magyarlakta településen szűnik meg az adóhivatal helyi kirendeltsége és ezzel legalább 118 ember munkahelye, mert

a nyújtott szolgáltatások és a költségek arányában működésük nem effektív.

Žežulka szerkesztőségünk birtokába jutott levelében az előttünk álló nehéz időszakra és a korlátozott anyagi lehetőségekre hivatkozik, hozzátéve, a projekt már évek óta ott hever a pénzügyőrség igazgatójának asztalán, egyszerűen most jött el az idő, hogy a tervből gyakorlat is legyen. Az igazgatóság azt ígéri, a munkáját egyetlen alkalmazottnak sem kell elveszítenie, legfeljebb a szó szoros értelemben vett munkahelyét, a hivatalon belül mindenkinek új pozíciót, új "állomáshelyet" találnak.

A megszűnő(?) adóhivatali kirendeltségek listájaSomorja, Ógyalla, Gúta, Galgóc, Nagyrőce, Gyetva, Szinna, Lőcse, Sztropkó, Szepsi, Szobránc, Nagykapos és Gölnicbánya.
Petíció indul a somorjai adóhivatal megmentéséért!

Július 28-án Csallóközcsütörtökben találkoztak a régió polgármesterei, hogy az adóhivatal megmentéséről egyeztessenek. Úgy döntöttek, petíciót indítanak és arra kérik a polgárokat, hogy támogassák kezdeményezésüket. 

A petíció szövege: A Szlovák Köztársaság alulírott polgárai ezúton kérjük, hogy a Nagyszombati Adóhivatal somorjai fiókja továbbra is elérhető legyen Somorja város és környéke polgárai számára. A Szociális Biztosító Rt. júniusban új kirendeltséget nyitott Somorja városában, melynek célja, hogy növelje szolgáltatásainak elérhetőségét a Somorja városában és környékén elő emberek számára, illetve tehermentesítse a dunaszerdahelyi kirendeltséget. Az adóhivatal somorjai fiókjának esetleges megszüntetése negatív gazdasági hatással lenne a Somorja városában és környékén élő emberek számára, mivel ebben az esetben a dunaszerdahelyi kirendeltséget kellene látogatniuk, ezáltal indokolatlanul az le is lenne terhelve. A Szociális Biztosító Rt. a somorjai és környékbeli lakosok javára nyitotta meg somorjai kirendeltségét, melynek hatékonysága viszont csökkenne, amennyiben az adóhivatal somorjai fiókja bezárásra kerülne. A leírtak alapján kérvényezzük a Nagyszombati Adóhivatal somorjai fiókjának beszüntetésére vonatkozó döntés felülbírálását.
petíciós bizottság őry
Fotó:  ŐP
Őry Péter, Csallóközcsütörtök és Orosz Csaba, Somorja polgármestere.

Az aláírásgyűjtés kezdeményezője, Csallóközcsütörtök polgármestere, Őry Péter portálunknak elmondta, minimum furcsa, de inkább megdöbbentő, hogy a polgárokhoz való közelséget folyton hangsúlyozó kormány ilyen durván nekimegy a regionalitás egyik fontos bástyájának.

Minden egyes hivatal áthelyezése, bezárása, leépítése az egyúttal azt is jelenti, hogy az állampolgárnak több pénzt és több időt kell fordítania az ügyintézésre. Nem csak az adóhivataloknál érvényes ez, látjuk egy csomó másik szektorban is, mit csinál a kormány!

Őry szerint a közbeszédet mindenféle "politikai színházi performanszokkal" tömi tele a kormány, mindeközben az olyan kardinális fontosságú témákat, mint a regionalitás nem kezelik, vagy ha igen, akkor azt is fű alatt teszik, ráadásul rosszul.

Ajánlanám a kormánytagoknak, végezzék el a házi feladatot, szíveskedjenek utánanézni, mi folyik a régiókban. Hol mi működik és mi nem, hány lakos van és hasonlók!

A településvezető szerint cinikus az a Žežulka levelében is szereplő indoklás, hogy a kevés ügyféllel működő adóhivatali kirendeltségeket szüntetik meg. Őry ugyanis kiderítette, hogy míg a somorjai fiókban egy intézőre közel ötszáz adóalany jut, addig például Stubnyafürdőn (Turčianske Teplice) mindössze 255. A bezárás ennek ellenére a somorjai adóhivatalt fenyegeti, a stubnyafürdőit nem!

A kormánynak sajnos fogalma sincs, miért fontos a polgárközeliség, a regionalitás és a decentralizmus, vagy, hogy egyáltalán miért kellenek ezek egy ország egészséges működéséhez!
A petíciós íveket cikkünk alján megtalálják, a kitöltött íveket a feltöltött dokumentumban szereplő címre (Péter Őry, Mýtne námestie 1., 930 40 Štvrtok na Ostrove) várják. 
Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!
CAPTCHA Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.