2022. április 11., 21:07

Költészet napi versmaraton Nádszegen

A költészet napi felolvasási maraton hagyományát ápolják a mátyusföldi Nádszegen.

költészet napja Nádszegen
Galéria
+4 kép a galériában
Költészet napi maraton Nádszegen
Fotó: Horváth Szomolai Andrea

Április 11-én, a költészet napján már hetedik alkalommal rendezte meg a Csemadok Nádszegi Alapszervezete a helyi versünnepként elhíresült felolvasási maratont. A rendezvény lényege, hogy egész nap versek hangzanak el a nádszegi főtéren, a helyiek előadásában – magyarázta Rózsa Beatrix, a helyi Csemadok elnöke.

költészet napja Nádszegen
Költészet napi maraton Nádszegen
Fotó:  Horváth Szomolai Andrea

A délelőtti órákban a nádszegi magyar alapiskolásoké és óvodásoké volt a közösségi ház előtti terep. Vidám, dinamikus szavalás vette kezdetét a gyerekek, diákok fellépésének köszönhetően.

A délutáni órákban a felnőttek állhattak a rögtönzött pódiumra. Egymást váltva, mindig szavalt valaki, egészen délután öt óráig.

Nagyon sok szép vers elhangzott, Wass Albert, Babits, Ady, Kosztolányi, József Attila költészete elevenedett meg a nádszegiek előadásában.

A helyi Csemadok elnöke hozzátette, nagyon jó az, hogy jönnek-mennek az emberek a főtéren, meg-megállnak, belehallgatnak a szavalatokba, aki pedig kedvet kap, maga is beállhat verset előadni. Különleges közösségi és kulturális élmény ez a nádszegieknek. Könnyekig meghatott például minden jelenlevőt a helyi Kocsi Denisza fellépése, aki saját verseit szavalta el a közösség előtt.

költészet napja Nádszegen
Költészet napi maraton Nádszegen
Fotó:  Horváth Szomolai Andrea

A költészet napi maratont eredetileg a nádszegi Fagifor együttes koncertje követte volna, azonban az együttes egyik tagjának hirtelen elhalálozása miatt a koncert kegyeleti okokból elmaradt.

költészet napja Nádszegen
Galéria
+4 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.