Kőbe vésték a kövecsesi hősök nevét
Felavatták az első világháború áldozatainak felújított emlékművét Kövecsesen. A magyar állami támogatásból megújult emlékmű átadásán Haraszti Attila, Magyarország kassai főkonzulja is részt vett. A településen ez alkalomból a hétvégén falunapot is szerveztek, melyen színes műsorral emlékeztek a község első írásos említésének 695. évfordulójára.
Az ünnepélyes alkalomból istentisztelet tartottak a község templomában, melyen Rákos Lóránt helyi lelkipásztor hirdetett igét. "Ez év tavaszán szó szerint előástuk a bozótból, sövényből, a ragadványból, omladékból és zuzmók sűrűjéből még a romjaiban is a magyar nép zivataros századaiból üzenő tömböt. Azt a kőtömböt, mely rávilágított arra, hogy igen itt is voltak hazafiak, akik tudták, hogy mit jelent az, hogy küzdeni A Hazáért. Nevüket márványba vésték, áldozatuk ugyanolyan magasztos, mint bármely más hősé a világban, s méltóvá váltak az utókor emlékezésére. A kő újra üzen" - mondta Rákos Lóránt.
"A mi harcunk már egy újféle harc a ránk hagyott hazáért. A mi feladatunk, hogy ne hagyjuk elfeledtetni magunkat, ne hagyjuk eltűnni, lerombolni vagy megrongálni azon emlékeinket, melyek hirdetik múltunkat. A mi vitézségünk most abban áll, hogy elődeink vitézségét is megőrizzük, nem hagyjuk megmásítani sem a történelemkönyvekben, sem a szívekben" - hangsúlyozta a lelkipásztor.
A templom előtti téren sokáig egy orgonasövény takarta el az emlékművet, ami már szinte romos állapotban volt. Az országzászló talapzaton eredetileg egy fehér márványtábla szerepelt az elesettek nevével, ami idővel beszürkült és megrepedezett. Ezt az eredeti táblát a templomban helyezték el.
Az emlékmű felújítására most a Bethlen Gábor Alapkezelő által - az I. világháború befejezésének századik évfordulója alkalmából - kiírt pályázaton keresztül nyílt lehetőség. A támogatásnak köszönhetően nemcsak az emlékmű és a márványtábla, hanem az egész templom előtti tér megújult, ahol új padokat helyeztek el és virágokat ültettek ki.
Keszi Norbert polgármester Kövecses község önkormányzata nevében köszöntött minden egybegyűltet az eseményen. Megköszönte a magyar állam támogatását, amely azonban - szerinte - nem valósult volna meg a tiszteletes úr áldozatos, odaadó munkája nélkül.
"Elődeink belecsöppentek a világháború kegyetlenségeibe, amely keresztbe törte sok család életét. Megérdemlik, hogy legalább ilyen formában megmaradjanak emlékeinkben, köszönettel adózva mindazért amit családjukért, hazájukért tettek" - fogalmazott a község polgármestere.
Ünnepi beszédében Haraszti Attila, Magyarország kassai főkonzulja rámutatott, hogy akik itt összegyűltek azért jöttek, hogy jelenlétükkel is kifejezzék tiszteletüket, azok előtt a kövecsesi hősök előtt, akik 1914-18 között az I.vh. különböző frontjain harcoltak. Egy részük soha nem térhetett haza itteni otthonába, utánuk csupán árva gyermekek, síró özvegyek, gyászoló szülők, testvérek, rokonok maradtak.
"Nemzettudatunknak kiemelten fontos alappillére a hősi halottak tisztelete. Emlékük ápolása számunkra és a jövőbeni utódaink számára is mindenkor erkölcsi feladatot jelent. Ez az emlékmű figyelmeztessen mindnyájunkat arra, hogy a mi felelősségünk az egykori hősök áldozatának értelmet adva saját életünkkel is elősegíteni a magyarság boldogulását, tovább éltetni és gyarapítani azt a közösséget, amelyhez tartozunk, s amelyhez tartoztak azok a hajdani kövecsesi hősök is, akiknek tiszteletére a mai napon az emlékmű újraavatása megtörténik" - zárta beszédét Magyarország kassai főkonzulja, majd a polgármesterrel közösen megkoszorúzták az emlékművet.