Klapka városában elkezdődtek a március 15-i megemlékezések

Nagy Miskó Ildikó 2019. március 15., 13:39

Klapka honvédtábornok dicső városában már nemzeti ünnepünk előestéjén elkezdődött az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc kitörésének 171. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségfüzér.

Fotó: Nagy-Miskó Ildikó

A Komáromi Magyar Gimnázium Öregdiákjainak és Tanárainak Baráti Köre a Csemadok Komáromi Városi Alapszervezetével és a Komáromi Városi Művelődési Központtal karöltve, március 14-én a VMK-ban tartotta a komáromi óvodák és iskolák hagyományos ünnepi műsorát. A Március van, s határtalan az élet című összeállítást az 1848-as márciusi ifjak előtti főhajtásnak szánták a szervezők.

Fotó: Nagy-Miskó Ildikó

A nagy érdeklődés közepette zajlott rendezvényen Stubendek László helyi Csemadok-elnök köszöntője után felléptek a Ferencesek utcai óvodások, a Jókai Mór Alapiskola tanulói, a Selye János Gimnázium, a Selye János Egyetem hallgatói, Nagy Ferenc versmondó, valamint a GAUDIUM – a VMK és a Selye János Gimnázium egyesített énekkara és hangszeres kamaraegyüttese, Stirber Lajos vezényletével.

Fotó: Nagy-Miskó Ildikó

Az est záróakkordjaként a résztvevők első alkalommal közösen koszorúzták meg Egressy Béni fél évvel ezelőtt leleplezett szobrát. Az egykori komáromi várvédő-zeneszerző volt Klapka György seregének zenekari igazgatója. Személyében a Szózat megzenésítőjét, a Klapka-induló szerzőjét és a Petőfi-versek, így a Nemzeti dal első megzenésítőjét is tisztelhetjük.

Talpra magyar, hí a haza! - közös versmondás

A komáromi ünnepségsorozat pénteken a Petőfi-mellszobornál folytatódott. Az Egy Jobb Komáromért Polgári Társulás előzőleg azzal a felhívással fordult a helyi magyar óvodákhoz, alap- és középiskolákhoz, hogy március 15-én 11 órakor ezen intézmények diákjai és pedagógusai a lánglelkű költő szobránál közösen szavalják el a Nemzeti dalt. Knirs Imre elnök felhívása meghallgatásra talált, s több korosztály képviselői nagy számban jelentek meg a délelőtti megemlékezésen.

Fotó: Nagy-Miskó Ildikó

Az elnöki köszöntő után nem csak a Nemzeti dal hangzott el a jelenlevők közös tolmácsolásában, hanem Nagy Ferenc versmondó és Nagy Csaba diák további alkalomhoz illő költeményekkel lepte meg a hallgatóságot. A Himnusz közös eléneklése után több intézmény és szervezet képviselői, köztük Bajkai János, a Városi Hivatal illetékes főosztályvezetője és Andruskó Imre, a Selye János Gimnázium igazgatója is koszorút helyezett el a szobornál. A Víz utcai Tulipán Óvoda növendékei pedig saját készítésű integetőkkel díszítették fel annak környékét.

Fotó: Nagy-Miskó Ildikó

Újabb hagyomány született a városban, ahol délután 16,30 órától a koszorúzással egybekötött ünnepi megemlékezés a Jókai- és a Klapka-szobornál, a Csemadok Komáromi Területi Választmánya szervezésében folytatódik. Köszöntőt mond Petheő Attila, a Csemadok Komáromi TV elnöke, ünnepi szónok: Domin István, Izsa polgármestere. Közreműködnek: az ímelyi Fagyöngy Éneklőcsoport és Bangha Roland, az SJE diákja.

Képgalériánk:
Fotó: Nagy-Miskó Ildikó

Majd a jelenlevők átvonulnak a Klapka-szoborhoz, ahová főszervezőként a Csemadok Komáromi Városi Szervezete várja a közösen emlékezni akarókat. Köszöntőt mond Farkas Adrianna gimnáziumi tanár, ünnepi szónok: Fónagy Zoltán történész. Közreműködik: a Concordia Vegyeskar – Stubendek István vezényletével és Boráros Imre, Kossuth-díjas színművész.
0 HOZZÁSZÓLÁS