Kiváló, híres magyar orvosok
AERE RERENNIUS, avagy az ércnél maradandóbb. Ezzel a címmel nyílt kiállítás a Párkányi Városi Múzeumban kiváló magyar orvos-elődeinkről.
Disztl Antal, Magyarország Pozsonyi Nagykövetségének tanácsosa juttatta el Párkányba a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum anyagát, amely itt fejezi be körútját.
A kiállítás célja rávilágítani arra a tényre, hogy az általánosan használt elnevezések – Pólya műtét, Petz gyomorvarrógép, Pándy reakció, Veres tű… – magyar orvosok nevét őrzik.
Az angol nyelvű táblák, melyeket magyar és szlovák nyelvűekkel is kiegészítettek, 48 orvos munkásságát írja le, melyek közül öten ma is köztünk vannak.
A tárlatot Kiss László orvostörténész mutatta be a szép számban összegyűlt érdeklődőknek.
Elmondta, a kiállítás alapanyagát Szende Béla és Szabó Katalin által írt könyv szolgáltatja, és az egykori „hungarus” orvosok emlékezetét szolgálja. A nemzetközi elismerés egyik jele lehet az, ha egy orvos nevét őrzi valamely szakmai eljárás, módszer, műszer, gép, teória vagy betegség. Számos eponimosz (névadó) születésénél vagy működésénél fogva a Felvidékhez kapcsolódik.
„A halva vagy élve születés megítélését elősegítő vizsgálat, a Rayger-úszópróba, az 1641-ben Pozsonyban született Rayger Károlyra emlékeztet. A bőr bazális sejtjeiből kiinduló karcinómát, a Krompecher tumort a Poprádon született Krompecher Ödön írta le 1907-ben. Az agy- és arckoponyára, nyakra, kulcscsontokra kiterjedő fejlődési rendellenesség eponimájában három név is szerepel: Scheuthauer-Marie-Sainton szindróma. Az első helyen szereplő Scheathauer Gusztáv Tőketerebesen született és budapesti kórboncnokként, hisztológusként írta le az említett szindrómát. Persze nem csak a humán medicinában jeleskedtek elődeink. A herpesz-vírus okozta csirkebénulást ma világszerte Marek-betegségnek nevezik. Leírója Marek József a Vág-menti Felsőszerdahelyen született. A teljességre nem törekedve még megemlíteném a talán legismertebb, régiónkhoz köthető névadót, a stresszelmélet atyját, Selye Jánost, aki Bécsben született ugyan, de gyermek- és ifjúkorát Komáromban töltötte“ – sorolta a felvidéki eponimoszokat a történész.
„Az orvostudományt, különösen a múlt századokban az egyéni felismerések, felfedezések vitték előre. Az eponimoszok, a névadók mindenképpen megérdemlik, hogy nevük fennmaradjon, mert az, amit alkottak, az ércnél is maradandóbb” – zárta mondandóját Kiss László.
