Kisudvarnok lett az év faluja Szlovákiában

hirek.sk 2013. szeptember 18., 20:28
KISUDVARNOK. A Dunaszerdahelyi járáshoz tartozó Kisudvarnok nyerte el az Év faluja 2013 címet.

Az Év faluja versenyt 2001 óta rendezik meg, az idei, hetedik évfolyam eredményeit szerdán hirdették ki Besztercebányán. Kisudvarnok (Malé Dvorníky) szerezte meg az első helyet, így a Dunaszerdahelyi járáshoz tartozó község képviselheti Szlovákiát a bécsi Európai Vidékfejlesztési és Falufelújítási Munkaközösség által meghirdetett versenyen, s szállhat harcba az Európai Falufelújítási Díjért.

„Másodszor veszünk részt a megmérettetésben. Igyekeztünk minden kategóriába bekapcsolódni, hogy megmutathassuk a község szerkezetét” – mondta a tvnoviny.sk portálnak Marczell Zoltán, Kisudvarnok polgármestere. Hozzátette: a siker részben a település partnereinek is köszönhető, mivel az ő segítségükkel valósult meg a fejlesztés, a befektetések.

A versenyen a második helyet a Besztercebányai járáshoz tartozó Úrvölgy (Špania Dolina) szerezte meg, harmadik pedig a Kassa-vidéki járásban fekvő Kenyhec (Kechnec) lett.

Forrás: tvnoviny.sk
0 HOZZÁSZÓLÁS