2020. augusztus 16., 20:42

Királyhelmecen megelevenedik a történelem egy szelete

Gönczy Bertalan nem tartozik az átlagos fiatalemberek közé. Igényes munkája mellett, amely zömmel Prágához köti, szülőföldjén vörösbor készítésével kezdett el foglalkozni, és ami még érdekesebb: elkezdte a Királyhelmecet szimbolizáló Csonkavár feltárását. Mivel a várrom egy része már a tulajdonában van, zömmel saját költségére és felelősségére 30 évre bérbe vette a várostól a fennmaradt részt is, hogy szakemberek segítségének igénybevételével megtudja, mit is rejt a szabadtéri színpad közvetlen szomszédságában álló terület mélye. Ennek a munkának köszönhető az is, hogy a Műemlékvédelmi Hivatal kezdeményezte a Csonkavár műemlékké nyilvánítását a Kulturális Minisztériumnál.

Galéria
+7 kép a galériában

Mit sikerült a bérbevétel, azaz 2019 októbere óta megtudni az egykori épületről?

Pillanatnyilag a beltér, azaz az egykori épület keleti részének feltárásával foglalkozunk. Az egykori alagsorban három helyiséget, két kisebbet és egy nagyobbat találtunk. Terveim szerint a teljes helyreállítás eredményeképpen a délkeleti részben egy turisztikai-információs központ kap majd helyet, a hátsó helyiségben pedig egy lapidáriumot szeretnék létrehozni, amely egyrészt a leleteket mutatja be az érdeklődőknek, másrészt az egykori épület történetével foglalkozik majd. Az északkeleti részen egy pince létrehozását tervezem. A közönség által jól ismert Perényi Pince továbbra is betölti eredeti szerepét: újra a vendéglátást szolgálja majd.

A következő, 2021-es évet a kültéri rész helyreállítására szenteljük. A várudvar számításaink szerint mintegy 2,5-3m széles lehet. Az, hogy az eredeti épületből ennyi is megmaradt annak köszönhető, hogy az egykori épület romja saját törmelékében van eltemetve.

Mekkora segítséget nyújtott a munkához a kulturális tárca, illetve mi az épülettel kapcsolatos végső cél?

A minisztérium anyagi támogatása nagyságrendileg az összköltség ötödét teszi ki erre az évre, ennek is örülünk. Az épülettel kapcsolatosan az a legfőbb célom, hogy az idővel eltartsa önmagát. Már most hetente 30-40 ember felkeresi a helyszínt, csak a város nincs még felkészülve fogadásukra, hiszen hétvégente nehéz nyitva tartó éttermet, kávézót találni.

Galéria
+7 kép a galériában
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.