Kilátótoronyból tekinthetünk le a gombaszögi pálos romokra
Átadták Gombaszögben a korábban megmentett szútori harangoknak otthont adó haranglábra épült kilátótornyot, a helyi pálos kolostorrom revitalizációs tervének első építményét.
Az eddig feltárt két szakrális építmény, a templom és a nyolcszögletű kápolna revitalizációját célzó terv részeként az idén három kisebb fejlesztést terveznek. Ezek közül már elkészült a kilátó, a következő hetekben valósulhat meg az ivókút és a „múltba néző ablak”. Az utóbbi egy fakeretbe rögzített üveglap lesz, amelyen egy bizonyos pontról áttekintve a szemlélő láthatja a megmaradt romokat, egyúttal az üvegre festve azt, hogyan nézhetett ki egykoron az épület.
A kilátótorony ünnepélyes átadásán Orosz Örs, a Sine Metu Polgári Társulás vezetője elmondta, három évvel ezelőtt a megyei idegenforgalmi szervezettel egy nagyon jó szakmai partnerséget indítottak el, aminek köszönhetően Gombaszögben már több fejlesztés megvalósulhatott.
Lenka Vargová Jurková, a Košice Región Turizmus megyei idegenforgalmi szervezet vezetője rámutatott, a megyeszékhelyről viszonylag rövid időn belül számos UNESCO világörökségi helyszín megközelíthető. Mint mondta, már több éve dolgoznak azon, hogy ezek közelében kiépüljön egy olyan infrastruktúra, amely lehetővé teszi, hogy a látogató hosszabb időt is el tudjon tölteni a régióban. Ehhez pedig megfelelő partnerekre van szükség – húzta alá, egyúttal reményét fejezte ki, hogy a jövőben is folytatódik majd az idegenforgalmi ügynökség és a gombaszögiek közötti partnerség.
Nagy György megyei képviselő, a Gömöri Kézművesek Társulásának elnöke az átadón a régióban élő emberek nevében köszönetet mondott a támogatásért Rastislav Trnka megyeelnöknek, a Košice Región Turizmus idegenforgalmi szervezetnek, valamint Orosz Örsnek és csapatának az eddig elvégzett munkáért.
A témáról a Magyar7 hetilap következő számában olvashatnak majd bővebben.