Kialudt az olimpiai láng
Augusztus 7-e és 10-e között lezajlott Szőgyénben a VIII. Felvidéki Ministráns Olimpia Farkas Zsolt szőgyéni esperesplébános, a Jópásztor Alapítvány elnöke szervezésében.
Zsolt atya elmondta, évről évre nagyobb az érdeklődés az olimpia iránt, az idén már jóval száz felett volt a résztvevők száma a segítőkkel együtt. Nem csak a Felvidék számos településéről, de Magyarországról is érkeztek fiatalok, akik labdarúgásban asztaliteniszben, röplabdában, stafétafutásban, sakk és kvízjátékban mérték össze tudásukat, erejüket. Ez utóbbiban Biblia és liturgikus ismereteikről adtak számot.
Otthonra talált Szőgyénben ez a sportrendezvény, hiszen az iskola épülete mellett, jól felszerelt tornaterem, focipálya áll rendelkezésükre, emellett konyha és kültéri kondipark mindez együtt elkerítve, ideális teret biztosítva az olimpia résztvevőinek.
Az olimpia záróünnepségén Zsolt atya kiemelte, a résztvevők jól viselkedtek és a versengés ellenére egymás barátai, segítői tudtak maradni.
Úgy csapatban, mind összesítésben értékes díjakat osztottak. Az összesített verseny legjobbjai az Ágyusok, vagyis Barbi csapata lettek, akik megnyerték az asztaliteniszt, a focit, a stafétafutást, másodikok lettek kvízben és röplabdában. Ők név szerint: Nagy Attila Alistálról, Hloska Levente Csallóköztárnokból, Balogh Sebastian, Balla Zoltán, Recska Bence Zsitvabesenyőről, Rubec Máté Benjamin Bényből.
A ministráns olimpia természetesen szentmisével zárult, melyet a magyarországi Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke, a betegápoló Irgalmas Rend vezetője Kozma Imre atya celebrált kilenc oltártestvérével együtt. Az atya kiemelte, fontosak ezek a találkozók nem csak a testmozgás, de a ministráns szolgálat megerősítésében is. „A szentmisében Istennel találkozunk, és fontos, hogy kivigyük a templom falai közül az örömhírt, hogy egymásra találjunk Istenben” – hangsúlyozta Kozma atya.
A rendezvény fő támogatói a Bethlen Gábor Alapkezelő, a Jópásztor Alapítvány és Pázmáneum PT voltak.
Képek: Urban György, Bokor Klára