Kézfogás a Duna felett
A Párkányt és Esztergomot a Duna Napok keretében összekapcsoló hároméves DANUrB Interreg projekt a végéhez érkezett. A Duna Napok fesztivál azonban a jövőben is folytatódni fog, hiszen a már régebbtől kooperáló két önkormányzat mellett a két város civil szervezetei is összekovácsolódtak.
A projektvezetővel, Kádár Bálinttal a budapesti Műszaki Egyetem urbanisztikai tanszékének docensével a párkányi Duna Napok helyszínén beszélgettünk.
Elmondta, az Európai Unió által finanszírozott pályázat 7 országból 20 partnert fog össze, ezek közül stratégiai partnereik Esztergom és Párkány önkormányzatai. Ha e két város összefog, akkor az idelátogatók maximálisan elégedettek lesznek, hiszen Párkányból legszebb a bazilika látványa, kiválóak itt a borok és a sör, kapható sztrapacska. Esztergom pedig meseszép város, pezsgő kulturális élettel.
- emelte ki Kádár Bálint.
A továbbiakban kifejtette,
a Duna mente lakóit összeköti a hajózás, a halászat, a végvárak, a Habsburg örökség.
Ausztriától lehet tanulni, ahol nagyon fejlett a turizmus és a Duna mentén tízezrek bicikliznek, fogyasztanak a vízparti éttermekben – mindenhol ilyen feltételek kellenének. Tanulmányaikból kitűnik, ehhez a fellendüléshez a pénznél is fontosabb az összefogás. Ha a rendezvények, beruházások előkészítésében részt vesznek a helyi vállalkozók, szervezetek, intézmények, akkor azoknak van gazdájuk és van benne egy kis szeretet is.
A projektvezető még hozzátette, több tanulmány is készült Párkány és Esztergom városok erősségeiről. Ezeket megküldték a városoknak, hogy a fejlesztések és a tervezés terén ezekből meríteni tudjanak.
Az idei Duna Napok június 28-án pénteken Esztergomban kezdődtek, majd másnap szombaton Párkányban folytatódtak, amelyen a képek segítségével szét is nézhetünk.