magyar7 25
A férfiasságtól az apaságig, az égszakadástól Gvadányi és Juhász Gyula Szakolcájáig
Magyar7 - 25. száma
2023. július 11., 09:41

Kezdetét vette a 25. Mécs László Szabadegyetem

Megnyitotta kapuit a Mécs László Szabadegyetem, melyet immár huszonötödik alkalommal rendeznek meg Jászón. Ha meg akarunk maradni magyarként a szülőföldünkön, akkor a hitünket, anyanyelvünket, kultúránkat meg kell tartani – mondta Bárdos Gyula, a Csemadok elnöke.

2023-07-10 25. Mécs László Szabadegyetem, Jászó
Galéria
+27 kép a galériában
Fotó: Fábián Gergely

Gergely Papp Adrianna megyei képviselő, a Szövetség Kassa-környéki járás elnöke, Debrőd község polgármestere köszöntőjében úgy fogalmazott, a művelődési tábor több metamorfózison keresztülmenve megtalálta tökéletes helyét és a tökéletes embereket, úgy a szervezőket, mint a résztvevőket. Mint mondta, a táborra úgy gondol, mint az igaz gondolatok és hit színhelyére, hiszen a mai zavaros időben nem mindenhol lehet őszintén beszélni. „Ez a tábor olyan hely, ahol őszintén el tudjuk mondani a véleményünket” – fogalmazott.

2023-07-10 25. Mécs László Szabadegyetem, Jászó
Fotó:  Fábián Gergely

A rendezvény fővédnöke, Bárdos Gyula, a Csemadok országos elnöke megjegyezte, az, hogy nemzeti imánkkal kezdődik ez a szabadegyetem, megmutatja, milyen gondolatvilágú ez a rendezvény. „Akik már többször jártunk itt, pontosan tudjuk, hogy az elmúlt 25 év alatt a lelkes szervezőknek köszönhetően mindig lelkileg gazdagabban távozhattunk” – mondta.

2023-07-10 25. Mécs László Szabadegyetem, Jászó
Fotó:  Fábián Gergely

Bárdos Gyula kiemelte, a Mécs László Szabadegyetem soha nem megfelelni akart, hanem szolgálni, a nemzetet, a közösséget akarta és akarja szolgálni. Ez a feladata a Csemadoknak is, mondta hozzátéve, voltak és lesznek problémáink, de a szövetség azért tudott megmaradni, mert a rendes, gerinces magyar embereknek köszönhetően meg tudta őrizni a tartását, folytatni tudta a küldetését.

2023-07-10 25. Mécs László Szabadegyetem, Jászó
Fotó:  Fábián Gergely

„A szabadegyetem névadója is arra kötelez mindenkit, hogy ha meg akarunk maradni magyarként itt, a saját szülőföldünkön, akkor a hitünket, anyanyelvünket, kultúránkat meg kell tartani. S ezt helyettünk senki nem fogja elvégezni” – fogalmazott a Csemadok elnöke. Végezetül azt kívánta a tábor szervezőinek és résztvevőinek, hogy ezt a küldetést még hosszú éveken át tudják folytatni.  

2023-07-10 25. Mécs László Szabadegyetem, Jászó
Fotó:  Fábián Gergely

A 25. Mécs László Szabadegyetemet Bubenko György, a Csemadok Kassa-környéki Területi Választmány elnöke nyitotta meg. Mint mondta, szívesen gondol vissza a régi táborokra, amikor Duray Miklós és Duka-Zólyomi Árpád volt a táborvezető. Azóta megtörtént egy vezetőváltás, generációváltás, s mostanra lassan elérkezett egy újabbnak az ideje – jegyezte meg. Végül a vendégeknek és az előadóknak kellemes időtöltést kívánt az idei táborban.

2023-07-10 25. Mécs László Szabadegyetem, Jászó
Fotó:  Fábián Gergely

A nyitóműsorban közreműködött a Restei Éneklőcsoport, a Horňák Marek és családja verséneklő zekekar, Pálos Erik trombitás, Rezeš Gyula nóta- és népdalénekes, valamint Képes Lóránt vers- és prózamondó, Demko András népdalénekes, vers- és népmesemondó, valamint Daragó Károly, a magyarországi Cserépfalui Zeneiskola igazgatója.

Este Szécsi Pál-emlékkoncertet adott az Eszpé együttes, amelyet a szlovákiai magyar zenei élet ismert zenészei alapítottak Szécsi Pál emlékére és dalainak felelevenítésére.

2023-07-10 25. Mécs László Szabadegyetem, Jászó
Fotó:  Fábián Gergely

A 25. Mécs László Szabadegyetem egész héten gazdag és érdekes programmal várja az érdeklődőket Jászón. A részletes program alább tekinthető meg.

2023-07-10 25. Mécs László Szabadegyetem, Jászó
Galéria
+27 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.