Két román munkás miatt kanyaró elleni kötelező oltást rendelt el egy magáncégnél a közegészségügyi hivatal
A Nyitrai Regionális Közegészségügyi Hivatal (RÚZV) csütörtökön, december 20-án közigazgatási eljárást indított, melynek keretében intézkedéseket rendelt el a kanyaró terjedésének megelőzése végett. A RÚVZ tájékoztatása szerint december 8. és 10. között az SE Bordnetze - Slovakia s.r.o. vállalat két román alkalmazottjánál is kimutatták ezt az erősen fertőző betegséget.
A közegészségügyi hivatal azonnal elrendelte az összes alkalmazott kötelező orvosi vizsgálatát és beoltását.
A RÚZV tájékoztatása szerint az érintett cégnél 193 alkalmazott dolgozik, akik közül negyvenhárman rendszeresen kiutaznak két-három hétre Romániába, ahol jelenleg gyakori a kanyaró és a rózsahimlő előfordulása.
Más alkalmazottak rendszeresen repülnek Németországba, Moldáviába, Tunéziába és Ukrajnába.
A szlovákiai alkalmazottak a Nyitrai, Nagytapolcsányi, Vágsellyei, Aranyosmaróti, Érsekújvári és Komáromi járásból származnak.
A RÚVZ tájékoztatása szerint az Európai Unió egyes tagállamaiban továbbra is tart a kanyarójárvány, melyért a nem megfelelő átoltottság a felelős.
„Azoknál a személyeknél, akik kanyarójárvány által érintett országba utaznak, és nem kaptak két adag oltóanyagot, fennáll a kockázata, hogy elkapják a kanyarót, ha betegekkel érintkeznek” – figyelmeztet a hivatal.