Készülnek a télre Kassán: 44 munkagép és 224 munkatárs lesz készenlétben
Készülnek a téli úttisztításra Kassán, ahol a Kosit vállalat 44 munkagépe és 224 munkatársa dolgozik majd azon, hogy járhatóak, hótól mentesek legyenek a város útjai és járdái.
A városban november eleje és március vége között tart a téli útkarbantartási szezon.
„Összességében az elmúlt két évben a téli karbantartás a korábbinál jóval kiterjedtebb, mivel az ún. járdatörvény módosításával az állam úgy döntött, az utak és a járdák téli tisztításáért a tulajdonos felel, esetünkben Kassa városa” – mutatott rá Marián Christenko, a Kosit vezérigazgatója.
„A járműpark megújítása során már az elmúlt évben is arra helyeztük a hangsúlyt, hogy olyan járműveket vásároljunk, amelyek a lehető legprofesszionálisabb szolgáltatás nyújtását teszik lehetővé” – közölte Christenko hozzátéve, tavaly a nagy munkagépek, mint a hóekék vagy a szóróautók, illetve a kisebb hóeltakarító gépek mellett az általuk nyújtott szolgáltatások minőségének javítása érdekében quad-okat, UTV-ket is beszereztek.
Az utcaseprők száma az idei szezonban 50 lesz, ami a korábbi évekhez képest 20 fővel kevesebb.
Ezt az indokolja, hogy Nyugat és Észak városrészben a munka egy részét a Városi Zöldterület-kezelő (SMsZ) dotációs szervezet munkatársai veszik át.
A kassai úthálózatot három prioritási szintre osztották, a város vezetése által jóváhagyott műveleti terv értelmében havazás esetén ebben a sorrendben kezdik meg az utak, járdák letakarítását. A térkép a vállalat honlapján érhető el.
– magyarázta a vezérigazgató.
A polgárok esetleges panaszaikat a 0800 156 748-as ingyenesen hívható telefonszámon vagy a közösségi hálón jelenthetik be.
„Szorosan együttműködünk a város magisztrátusának munkairányításával, közösen szeretnénk csökkenteni az időjárási hatások következményeit, mégpedig az utak és a járdák mielőbbi járhatóvá tételével. Tevékenységünkről, ahogy tavaly, a közösségi hálón és a helyi sajtó útján tájékoztatjuk majd a város lakosságát” – mondta Michal Hrabovský, a Kosit szolgáltatásokért felelős divíziójának igazgatója.
A vállalat az elmúlt három téli szezonban évente átlagosan 4942 tonna szóróanyagot szórt szét a város útjain.