2020. június 3., 19:40

Kéméndi befektetések, fejlesztések

Grman József, Kéménd polgármestere a közelmúlt beruházásairól és a megvalósítás előtt álló feladatokról tájékoztatta portálunkat.

Médialapozó
Grman József Kéménd polgármestere

„Vannak megnyert pályázataink, a munka kezdésre vár. Ilyen a közösségi központra elnyert támogatás, melyet a kultúrházhoz csatolva tervezzük megépíteni” – kezdte a beszélgetést a polgármester.

Már a második szakaszban építik az ingyenes WIFI hálózatot – tavaly egy brüsszeli projektből telepítettek hálózatot, most pedig a „WIFI pre teba” pályázatából sűrítik húszra az elérési pontokat, melyre okostelefonnal bárki rácsatlakozhat.

Sikerült elcsípniük egy pályázati lehetőséget nagyobb útjavításra a Rózsadombtól át az egész községen. Ezt még nem bírálták el, de addig is kijavították a kátyúkat nem csak ezen az útszakaszon, de a falu egész területén, saját költségből.

Tavaly 165 ezer eurós felújítást és modernizációt végeztek a helyi alapiskolában.

Ami nem akar sikerülni, az a kultúrház hőszigetelése – erre most harmadszor van beadva pályázatuk. Mindig az a kifogás, hogy az épület atipikus, sok kiszögelés van rajta, ami jócskán emeli a költségeket. Rengeteg energia elmegy a fűtésére is.

kemend-2-copy.jpg
A Sósok melletti kilátó

A környezetvédelmi minisztériumtól jóvá lett hagyva traktor vásárlása a technikai részleg részére, amelyet majd sokoldalúan ki fognak tudni használni. Az Alsó-Garam-Mente hétezer eurós pályázatából valósul meg a községi hangszóró javítása, a közvilágítást már 2013-ban modernizálták.

Kéménden van elég gyerek

Pár éve építették át a szövetkezeti irodát óvodává és így különlegességként mutogathatják háromemeletes, jól felszerelt óvodájukat.

Olyan uniós kölcsönt tudtunk rá szerezni, hogy kamatostól kevesebbet fizettünk vissza, mint amennyi maga a kölcsön volt” – emelte ki Grman József.

Hozzáfűzte, az önkormányzatnak van olyan programja, amelynek értelmében minden szülő, aki a községi óvodába íratja a gyereket 100 eurót kap, további 100-at pedig akkor, ha a kéméndi Petőfi Sándor Alapiskolába megy. Több környékbeli településről is járnak diákok a kémendi iskolába. Igaz, régen központi iskola lévén 600 tanulójuk is volt, ez a szám mostanság 200 körül mozog, de ez még mindig elfogadható létszám összehasonlítva a környékbeli iskolákkal.

Bérlakások építése

A polgármester ismertette, egy cég kérte cserére a község földterületeit, ők családi házakat terveznek a falu szélére építeni. Úgy néz ki ősszel nekifognak és tavasszal már készen is lesznek, egy csodálatos kilátással rendelkező helyen. „A község maga is régóta tervezi bérlakások építését, ez eddig nem jött össze, de még most is a terveink közt szerepel” – hangsúlyozta Grman.

kemend-3-copy.jpg
Szürkemarhák a kéméndi sós réteken

A község neve összeforrott a szürkemarhával és mangalicával

Van a községben egy természetvédelmi terület a Sósok, ahol a védett vasvirág terem. Ezek a sós rétek régen elhagyatottak voltak, ezért más, invazív növények által a vasvirág már majdnem kiveszett. Ezt a területet a természetvédők bekerítették, a községben pedig megalakult a Patácsok polgári társulás, melynek az a legfőbb feladata, hogy legeltessen a területen.

A társulás felvállalta a rétek tulajdonosai helyett az adó fizetését, majd a területre szürkemarhákat telepítettünk. Ezek az állatok megélnek a területen minden további gondoskodás nélkül, lelegelik a füvet teret biztosítva a vasvirág növekedésének. Egy, a területen található forrásból inni is tudnak” – magyarázza a polgármester.

A polgári társulás keretén belül nyertek egy nagy Interreg pályázatot is, melyből első körben kilátót és kiülőt építettek 40 ember számára. Megépült a kultúrház melletti pódium, cserélve lett a tájház tetőzete, vettek egy lovaskocsit és két lovat, amelyek a tájház istállójában vannak elhelyezve. Ha a látogatóink ezt a kocsit megrendelik, végigvisszük őket a faluban és megnézhetik a természeti látnivalókat is.

A község minden évben szürkemarha és mangalicafesztivált szervez, mert malacok is élnek Kéménd egy másik területén. Ezeken a rendezvényeken a falu minden lakosa megkóstolhatja az ezekből készült finomságokat. Ezen ősi fajta állatok nevelése nem terheli meg a falu költségvetését, jól járnak a falu lakói, emellett látványosság és turistacsalogató is.

kemend-2-copy.jpg
+4 kép a galériában
Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!
CAPTCHA Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.