2020. június 5., 16:35

Keleti helyzetkép a magyar óvodai beíratásokról

Bár még nem fejeződtek be az óvodai beíratások, hiszen azt június végéig meghosszabbították, néhány bodrogközi és Ung-vidéki intézmény vezetőjét arról kérdeztük, hogy május végéig mekkora érdeklődés mutatkozott a szülők részéről magyar óvodájuk vagy óvodai osztályuk iránt.

Galéria
+3 kép a galériában
A nagykaposi óvodások tánca

A Nagykaposi Magyar Tannyelvű Óvoda vezetője, Jecko Ildikó elégedetten állapította meg, hogy bár idén a pandémia megakadályozta a szülőkkel való személyes találkozás lehetőségét, ennek ellenére

egyelőre 22 új ovis érkezik majd a következő tanévben intézményükbe. Így szeptembertől úgy tűnik, hogy összesen 75 gyerekkel dolgoznak majd együtt.

Ez a szám átlagosnak mondható, ám a nehezített körülmények mellett nagyon elégedettek az eredménnyel. A szülők csak e-mailben jelenthették be gyermekeiket, vagy az óvoda kapujára szerelt postaládába dobhatták a jelentkezési íveket. Még van néhány szabad helyük, reményeik szerint június végéig azok is elkelnek.

Királyhelmecen május végéig 184 gyerek jelentkezett összesen az óvodába, ezek közül 77 a magyar osztályba szeretne járni, 12 Fejszésen, 32 a Kossuth utcai óvodában, míg 33 gyerek a lakótelepi óvodaépületben, a Fábry utcában.

A Szent Efrém Egyházi Óvoda Nagyszelmencen még alig egy éve működik, szeptembertől mégis 24 gyerek látogatja majd. A létszámmal a fenntartó maximálisan elégedett, így egy vegyes korcsoportú osztályt nyitnak.

A perbenyiki Molnár Éva óvodavezető is elégedetten konstatálta: náluk több a beiratkozó kisgyerek, mint ahányan szeptemberben iskolába mennek. Mivel óvodájuk maximálisan 20 gyerekkel működhet, így csak 7 jelentkezőt tudtak szeptembertől felvenni. Sajnos, néhány gyereket kénytelenek voltak elutasítani.

A kiskövesdi Csatlós Zsuzsa is egy vegyes korcsoportú osztály nyitásáról számolt be portálunknak.

Tőlük 9 gyermek megy iskolába, helyettük 7 kisgyereket jelentettek be. Pillanatnyilag 18 gyerekkel számolnak szeptembertől. Ők júniusban is zárva tartanak, mert óvodájuk átépítés alatt áll. Kívül-belül megszépülnek, hála a magyarországi óvodaprogramnak illetve a református egyház segítségének. 

A csicseri Százszorszép óvoda maximálisan 20 gyerekkel működhet egy-egy tanévben. Eötvös Lídia igazgatónőtől megtudtuk, hogy a huszas létszám a következő tanévre is adott, tehát minden helyet betöltöttek már jelentkezőkkel.

Nagytárkány nemrégiben felújított óvodája egyelőre 40 gyerekkel várja a szeptembert.

Ebben a számban már azok is benne vannak, akik korábban nem jártak az óvodába, de egy év múlva iskolakötelesek lesznek, az új törvény pedig az utolsó óvodai évet kötelezővé tette.Tamás Kopasz Zsuzsanna azt is elmondta, van még szabad helyük, szeretettel várnak minden  újabb jelentkezőt.

Végül de nem utolsó sorban Kisgéres óvodájára voltunk kíváncsiak, vajon ott milyen gyermeklétszámmal várják az új tanévet. Nos, tőlük 7 gyerek megy iskolába, és ugyanannyi érkezik az oviba is. Összesen 25 gyerekkel dolgoznak majd, ami maximális létszámot jelent.

Galéria
+3 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.