2017. május 19., 16:09

Katonai teherautó balesete – Kilencen még kórházban vannak

POZSONY. Súlyos sérüléseket szenvedett hat hivatásos katona, köztük egy nő, amikor csütörtökön felborult egy Tatra 815 típusú tehergépkocsi Garamszentkereszt közelében. A baleset során összesen 17 katona sérült meg. Péntek délutáni információk szerint kilencen még kórházban vannak.
201705190916530.kat01.jpg
Galéria
+3 kép a galériában

Danka Capáková, a védelmi tárca szóvivője arról számolt be, hogy a tehergépkocsi lehajtott az útról, majd felborult. A járműben a légierő 20 hivatásos katonája tartózkodott, akik egy szakmai felkészítésről indultak haza. A balesetben 17-en sérültek meg, közülük hatan súlyosan, három személyt légi úton szállítottak kórházba.

A helyszínen a belügyi tárca tűzoltó- és mentőalakulata, illetve az egészségügyi mentőszolgálat tagjai is segédkeztek.

A történteket a Garamszentkereszti Járási Rendőrkapitányság és a katonai rendőrség vizsgálja, általános veszélyeztetés címén indult eljárás.

Arra való tekintettel, hogy Peter Gajdoš védelmi miniszter a baleset idején brüsszeli tárgyaláson tartózkodott, az esemény vizsgálatának koordinációjával Marián Saloò államtitkárt, a védelmi tárca válságstábjának vezetőjét bízta meg, aki már egy súlyos sérültet meglátogatott a kórházban.

Kilencen még kórházban vannak

A péntek délutáni információk szerint a csütörtöki baleset sérültjei közül kilencen még mindig kárházban vannak, őket Besztercebányán, Zólyomban, Garamszentkereszten és Nyitrán kezelik.

„Csütörtökön hét katonát láttak el nálunk, közülük négyen hazamehettek. Hárman további kórházi kezelésre szorulnak” – közölte Ružena Maašeje, a besztercebányai F. D. Roosevelt Egyetemi Kórház szóvivője. Hozzátette: a páciensek állapota stabil.

A zólyomi kórház sebészeti osztályán egy közepesen súlyos sérüléseket szenvedett katona fekszik. Marta Csergeová, a kórházat üzemeltető Agel társaság szóvivőjének tájékoztatása szerint az állapota stabil. Egyúttal arról is tájékoztatott, hogy az intézményben további négy katona sérüléseit látták el csütörtökön.

Szintén négy katonát kezelnek a garamszentkereszti kórházban. A Svet zdravia társaság szóvivője, Tomáš Krá¾ közölte, állapotuk stabil. „Közülük kettőt ma este hazaengednek. A harmadikat holnap reggel tervezik hazaengedni, a negyedikre pedig még ma egy műtét vár” – fejtette ki Krá¾.

A nyitrai kórházban egy katonát kezelnek. Tatiana Timková szóvivő elmondta, a páciens állapota stabil, nincs életveszélyben.

201705190916530.kat01.jpg
Galéria
+3 kép a galériában
Megosztás