2020. október 27., 19:01

Kassán és Rozsnyón is önkénteseket keresnek

Kassán száznál több helyszínen zajlik majd szombaton és vasárnap az országos tesztelés. Eddig 110 helyszínt hagytak jóvá, de a város vezetése szerint ennél többre lenne szükség. Ez leginkább azon múlik, sikerül-e megfelelő számú személyzetet találni. Rozsnyón is önkéntesek jelentkezését várják.

Fotó: TASR

Jaroslav Polaček, Kassa főpolgármesterének tájékoztatása szerint eddig körülbelül 100 lehetséges helyszínt azonosítottak, és továbbiakat keresnek. A tesztelési helyszíneket a közegészségügyi hivatalnak és a hadseregnek is jóvá kell még hagynia. A főpolgármester szerint ideális esetben körülbelül 200 szakértői csapat dolgozna 120-150 helyszínen. Ezek végleges száma még nem alakult ki, összesíteniük kell az adatokat, amelyeket a tervek szerint legkésőbb csütörtökön nyilvánosságra hoznak.

A sikeres teszteléshez önkéntesekre van szükség. „Amellett, hogy önkénteseket, adminisztrációs munkatársakat keresünk, felkérjük a városi képviselőket és a városrészek képviselőit, hogy vegyenek részt az akcióban, segítsenek a mintavételi helyiségekben” – mondta Polaček. Hozzátette, a városi rendőrség tagjai is ott lesznek majd a mintavételt végző minden csoportban.

A főpolgármester egyúttal segítséget kért a polgároktól, akiket együttműködésre szólított. „Ha vannak a kassaiak között olyanok, akik segíteni szeretnének nekünk, regisztráljanak, szólítsák meg a várost, a városrészeket, hangoljuk össze az adatbázisainkat annak érdekében, hogy minél többen részt vehessenek a munkában” – fogalmazott Polaček. Hozzáfűzte, azt tervezik, a tesztelés idejére a tömegközlekedési eszközök menetrendjét is módosítják.

Jaroslav Polaček
Jaroslav Polaček főpolgármester
Fotó:  TASR

A vasgyárban is tesztelnek majd

A kassai U.S. Steel vasgyárban is létesítenek majd mintavételi helyszínt a hétvégén zajló országos tesztelésre.

Arra akarjuk biztatni az alkalmazottainkat, hogy teszteltessék le magukat az országos tesztelés során. A mintavételi helyszínre az alkalmazottaink családtagjai, illetve a közelben élők is eljöhetnek” – erősítette meg kedden Ján Bača, a vasgyár szóvivője.

Egyúttal azonban rámutatott, ahhoz, hogy minden alkalmazottjukat letesztelhessék, azonban a megszabott idő ehhez nem elég, hisz a munkások műszakokra járnak.

Megjegyezte, nem értik, miért csak a hétvégére korlátozzák a tesztelést. A szóvivő szerint a munkanapokon is folytatnák, amennyiben ehhez rendelkezésre állnak majd a tesztek és az egészségügyi dolgozók.

Egyelőre 110 helyszín

Kassán a kedd délelőtti adatok szerint megközelítőleg 110 helyszínen folyik majd a tesztelés – tájékoztatott Vladimír Fabian városi szóvivő. Elmondása szerint ideális esetben az eddig jóváhagyott helyszínektől többre lenne szükség, ez azonban azon múlik, sikerül-e megfelelő számban személyzetet és egészségügyi dolgozókat találni, akik elvégzik a tesztet.

Rozsnyón önkéntesek jelentkezését várják

Rozsnyó városa honapján felhívást tett közzé, amelyben önkéntesek jelentkezését várja, akik segítenének az október 31-én, illetve november 1-én, 7-én és 8-án zajló országos tesztelés során.

Jelentkezni a koronavírussal kapcsolatosan tájékoztató állami honlapon elérhető regisztrációs ív kitöltésével, illetve a [email protected] e-mail címen lehet a mai nap folyamán.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.