2021. február 1., 20:14

A Karcsai úti romatelepen 41 lakónak véget ér a karantén, a többieknek február 8-ig meghosszabbították

Továbbra is magas a fertőzöttségi arány Dunaszerdahelyen a Karcsai úti romatelepen. Ez derül ki a legfrissebb teszteredményekből.  A telepen élőket január  29-én PCR-teszttel tesztelték. Az egészségügyi dolgozók 163 mintát vettek le, ebből 55 személynek lett pozitív a koronavírus-tesztje.

Fotó: dunaszerdahelyi.sk/Nagy Attila

A Dunaszerdahelyi Regionális Közegészségügyi Hivatal ezért úgy határozott, hogy azok számára, akiknek most pozitív lett a PCR-tesztjük, február 8-ig meghosszabbítják a karantént. Továbbra sem hagyhatják el a telepet azok sem, akik a fertőzöttekkel egy háztartásban élnek, hiába negatív a tesztjük. A vesztegzár vonatkozik továbbá azokra a lakókra is, akik nem vettek részt a teszteléseken.

"Egy zárt közösségről beszélünk. Hiába vannak külön lakások, nem tudjuk kiszűrni, hogy a lakók ne találkozzanak. Ezért azoknak, akik elkapták a fertőzést, illetve azoknak, akik még nem estek át rajta, a teszteléstől számított 10 napig meghosszabbodik a karantén. Az egész telepen február 9-én oldjuk fel a vesztegzárat. Ekkorra mindenki immunis lesz a közösségben, így más lakókra már nem fognak veszélyt jelenteni, már nem fognak fertőzni" – tájékoztatott Vörös Terézia, a Regionális Közegészségügyi Hivatal járványügyi osztályának vezetője.

Az első körben elvégzett antigéntesztelésen 41 személynek lett pozitív a tesztje. Nekik a karantén február 2-án lejár, tehát február 3-tól szabadon mozoghatnak. Számukra a közegészségügyi hivatal tehát lehetővé teszi, hogy elhagyják a lakhelyüket. A telepet továbbra is rendőrök őrzik. Ők megkapják a listát azzal a névsorral, akik elhagyhatják a telepet.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.