Jutalmazták a Komáromi járás többszörös véradóit
Ünnepélyes keretek között adták át a Komáromi járás többszörös önkéntes véradóinak járó Janský-emlékérem különböző fokozatait és a Kňazovický-plakettet november 29-én délután a komáromi Danubius-épület nagytermében.
„Radi Bauer Enikővel, a komáromi kórház hematológiai és transzfúziós osztályának főorvosával együtt minden évben egy megvendégeléssel záruló ünnepségen adjuk át a Janský-emlékérem különböző fokozatait a Komáromi járásban mindazoknak a személyeknek, akik az évben legtöbbször adtak vért. Idén 144 emlékéremre érdemes véradót tartunk számon, mivel azonban a tízszeres véradók, vagyis a bronzérmesek 73-an vannak, ők majd egy másik alkalommal vehetik át az érmüket” – tájékoztatta portálunkat Németh Károly, a Szlovák Vöröskereszt komáromi területi egyesületének igazgatója.
Az érintett települések polgármesterei idén is ajándékokkal és virágcsokrokkal jutalmazták a kitüntetett személyeket, akiknek a Komáromi Művészeti Alapiskola nívós műsorral kedveskedett. A rendezvényt Miroslav Jaška kórházigazgató is megtisztelte jelenlétével.
Ez alkalommal az ezüstérmet 43, az aranyérmet 20, a gyémántérmet 7 személy (a komáromi Havetta Károly, az ógyallai Miloš Bílek és Ján Korytiak, a perbetei Pálinkás József és Juhász Viktor, a bajcsi Vojtech Slávik és a megyercsi Balogh Imre) vehette át, a Kňazovický-plakettet pedig egyedüliként a Bátorkeszin élő Kiss Mária kapta, mivel 100-nál több alkalommal adott vért.
A gyémánt fokozat a 60-szoros női és a 80-szoros férfi, az arany fokozat a 30-szoros női és a 40-szeres férfi, az ezüst fokozat pedig a 20-szoros női és a 30-szoros férfi véradókat illeti.
Radi doktornő a véradókon kívül azoknak a granulocita-donoroknak is köszönetet mondott, akik nyár végén a pozsonyi onkológiai klinikán kezelt, izsai származású, Komáromban élő polgártársukon kívántak segíteni. Kiemelte a teremben jelenlevő Domin István, Izsa polgármesterének példamutatását.