2019. július 31., 17:20

Jubileumi huszárlesen a komáromi Klapka téren

Ahogy Prágának az Orloj, úgy Komáromnak a Városháza tornyában rendszeres időközökben felbukkanó, s Klapka-indulót játszó huszár az egyik közkedvelt látványossága. A Klapka téren szívesen nézelődők e napokban arra lettek figyelmesek, hogy „betegeskedik“ a huszár, ráadásul a toronyóra sem működik. A turistaidény derekán Varga Tamást, Komárom alpolgármesterét kérdeztük e hiányosságokról s azok orvoslásáról. 

Huszár, óra
Galéria
+2 kép a galériában
Fotó: Komáromi Városi Hivatal

Az alpolgármester portálunknak elmondta: már többen megkeresték őt azzal a kérdéssel, hogy vajon ellopták-e a kis huszár trombitáját, mert távolról úgy tűnik, hogy az már nincs a kezében.

„Emiatt meglátogattam a toronyban lakó huszárunkat és megállapítottam, hogy a trombita igenis a kezében van. Sajnos, műszaki okok miatt nem tudja felemelni a hangszert tartó karját, mert abban elszakadt egy kábel. Az aggodalmaskodókat azonban ezúton is megnyugtatom: a problémát helyi szakember segítségével 1-2 napon belül orvosoljuk, hogy ő ismét huszárosan használhassa a trombitáját. Egyébként a Klapka-induló e gond elhárításáig is szól a toronyból“ – válaszolta Varga Tamás.

Fotó:  Komáromi Városi Hivatal

Azt is megígérte, hogy a toronyóra napokon belül ismét mutatja majd a pontos időt.

„Tény, hogy a toronyórát működtető kismotor kiégett. Előbb a megjavíttatását terveztük, de kiderült: anyagilag jobban megéri távolabbról új motrot rendelni. Ezt már megtettük, valószínűleg napokon belül megtörténik a motorcsere, s azután az óra is működni fog. Mivel a Klapka téren folyamatosan sokan kíváncsiak e Komárom jó hírnevét öregbítő látványosságra, a városvezetés érdekében áll a hiányosságok mielőbbi orvoslása“ – árulta el.

A megnyugtató válasz azért is örvendetes, mert augusztus 3-án, szombaton ünnepeljük az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc dicső ütközetének, a nagy komáromi kitörésnek a 170. évfordulóját. A Klapka-indulót, más címen Komáromi indulót Egressy Béni szerezte 1849-ben, amikor a komáromi vár védőjeként szolgált Klapka György honvédtábornok seregében. Először 1849. augusztus 4-én, éppen a sikeres komáromi kitörés utáni díszszemlén csendült fel, s ezt játszották a vár átadásakor is. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc egyik legnépszerűbb indulója lett, szövegét később Thaly Kálmán írta.

Végül az alpolgármesternek tolmácsoltuk több helyi lakos és turista óhaját is, hogy szívesen felmennének a Városháza tornyába, hogy felülnézetből is láthassák a város szívét.

„Jómagam életemben először csak tegnap mentem fel a toronyba. Nagyon óvatosan mozogtam a szűk térben, s állítom: oda főleg biztonsági okokból nem ajánlatos a turisták bebocsátása. Nem tervezzük tehát a torony nyilvánosság előtti megnyitását. Ahelyett fogadják szeretettel az általam testközelből, hátulról fényképezett huszár képét“ - felelte.

Huszár, óra
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.