2019. szeptember 8., 08:24

Jubilál a Pozsonyi Casino!

A Pozsonyi Casino újraindulása óta két évtized telt el. A kerek jubileum megünneplésére szeptember 7-én került sor a Casino udvarán.

poca9.jpg
Galéria
+9 kép a galériában
Fotó: Radi Anita

A jubileumi ünnepségen beszédet mondott Frideczky János, akinek hála a Pozsonyi Casino feltámadhatott. Frideczky Pozsonyban született, és itt is élt 1968 augusztusáig, amikor jövőéről szóló elképzeléseinek a szovjet tankok vetettek véget. Ekkor el kellett hagynia a várost. 

Mint elmondta, 22 év után látogatott újból Pozsonyba, de akkor is csak pár órára. Elszomorította, amint megpillantotta a városban a rombolást. Szürke, romos, kihalt utcák, lerombolt házak helyén otromba épületek meredtek, az elpusztított Ligetfalu helyén pedig betonblokkok álltak. Letarolták a romantikus váralját, a Zsidó utcát és a Várutat. Mindenütt rombolás nyoma volt látható, még az emberek arcán is – meséli.

A barátságos pozsonyiaknak nyoma veszett, és idegen, barátságtalan, durva emberek kerültek helyükre. A Klarissza és Kapucinus utcán található ház is romba dőlt, a hátsó részük teljesen eltűnt, helyette autópályát építettek.

Fotó:  Radi Anita

Frideczky beszámol arról is, hogy később híre járt annak, hogy Csehszlovákiában visszaadják az embereknek elkobzott vagyonukat. „Ismervén ezt az országot, kissé kételkedtem” – mondta. Rövid időn belül kiderült, hogy jogosak voltak a kételyek.

A demokratizált Csehszlovákiában ugyanis nem mindenki rendelkezett egyforma jogokkal. Amíg a szlovákoknak könnyen sikerült visszakapni a vagyonukat, addig a magyarok és németek jogai korlátozva maradtak. Sok szerencse által végül sikerült Frideczkynek a családi vagyon egy részét visszaszereznie.

Később lehetősége nyílt arra, hogy ő is hozzátudjon járulni a remélt változások megvalósításához Pozsonyban, főleg a társadalmi területen. Ekkor két alapítványt hozott létre, és végül egy pozsonyi egyletet is. Ezekből egykor több is működött, és Frideczky nagyon hiányolta őket. Mivel az egyik régi pozsonyi egylet a Casino volt, melynek alapító tagja Frideczky ükapja volt, és sok családtagja annak tagja, így az új egylet neve Pozsonyi Casino lett.

A Pozsonyi Casino 1999. szeptember 9-én nyílt meg. Azóta évente átlag nyolcvanszor van valamilyen rendezvényük. Sok neves és híres személyiség látogatott már el a Casino egyletébe.

A Pozsonyi Casino története

A Pozsonyi Casino fő célja a pozsonyi magyar kultúra ápolása, Pozsony régi arculatának megőrzése és visszahozása a mába, illetve a hagyományőrzés.

Fotó:  Radi Anita

A reformkorban termékeny talajra találtak gróf Széchenyi István szavai, hogy az angliai példát követve létesítsenek országszerte klubokat, kaszinókat. Pozsonyban is ennek nyomán vetődött föl a Casino alapításának gondolata, amely a város hazafias érzelmű polgárságának egyesítéséről, a magyar nyelv ápolásáról és a nemzeti művelődési törekvések előmozdításáról szólt. 

A tagok kezdettől közgyűléseken találkoztak. Vasárnaponként hangversenyeket tartottak, a játékteremben kártyáztak, tekeasztaloknál játszottak. Évente bált is rendeztek. A Casino minden olyan mozgalomhoz csatlakozott, amelynek célja a magyar kultúra terjesztése volt.

poca9.jpg
Galéria
+9 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.