2021. május 20., 19:16

Jótékonysági aukció a Szivárvány Fejlesztő Központért

A dunaszerdahelyi székhelyű Elephant Diamonds ékszerüzlet nem mindennapi aukciót indított el, ugyanis támogatni szeretné a dunaszerdahelyi Szivárvány Fejlesztő Központ gyermekeit.

Szivárvány Fejlesztő Központ
Fotó: Elephant Diamonds

A Szivárvány Fejlesztő Központ 2012-ben jött létre, 2013-tól az Életfa polgári társulás működteti. A központban dolgozó pedagógusok és gyógypedagógusok több területen igyekeznek segítséget nyújtani a gyermekeknek és a szülőknek.

2020-ban körülbelül 160 gyermeknek tudtunk segíteni, ebből az alapozó terápiára (motoszenzoros mozgásterápia) ötvenkét gyermek járt heti három alkalommal, a tervezett szenzomotoros tréningen (TSMT) hatvan gyerkőc kapott fejlesztést, homloklebenyes fejlesztésen pedig huszonnégyen voltak. Továbbá beszédpercepciós fejlesztést nagyjából tizenegy gyermekkel abszolváltuk, illetve az alkotó szlovák játékos foglalkozásra tizenkét gyermek járt heti kétszer

– tudatta portálunkkal Pócs Zsuzsanna, a Szivárvány Fejlesztő Központ egyik szakembere.

Szivárvány Fejlesztő Központ
Fotó:  Elephant Diamonds
A Szivárvány Fejlesztő Központban az egyik foglalkozás alatt

Az Elephant Diamonds azért is indított aukciót a központ megsegítése céljából, mivel a koronavírus-járvány intézkedések miatt nehéz helyzetbe került az intézmény, így veszélyeztetve van a fennmaradásuk is. Az aukciót május 16-án indították útjára, a fő eleme pedig egy 2245€ értékű női gyémántgyűrű, amely 18 karátos fehéraranyból készült. 8 briliáns alkotja, amelyben 0,45 karátos gyémántok találhatóak.

Pár nap elteltével már 450€-nál tart a licit, az aukció pedig június 16-ig tart. Mindig 5€-ként emelkedik az összeg. Az aukció alatt befolyt összeg bevételének 5%-át is szeretnénk átadni az intézménynek, és ha az emberek az aukción kívül is támogatnák a fejlesztő központot, hozzánk eljuttathatják az anyagi hozzájárulásukat. A gyermekekkel pedig egy kisvideót is leforgattunk, amelyben minden fontos információ megtalálható a központ működésével kapcsolatban. Természetesen a szülők támogatásával zajlott a forgatás

– mondta el a részleteket Gódány Zsolt, az Elephant Diamonds marketing referense.

Szivárvány Fejlesztő Központ
Fotó:  Elephant Diamonds
A gyerekek

Nem utolsó sorban a Facebookos megosztók között az ékszerüzlet kisorsol egy szerencsés nyertest is, aki egy 603€-s értékű karkötővel lehet gazdagabb. Részleteket ezen az oldalon találnak az érdeklődők: 

Akik bármilyen formában támogatták az akciót: Elephant Diamonds, Pócs Zsuzsanna, Tilajčik Edit, Szendrődi Zoltán, Gódány Zsolt, Bertók István, We made s.r.o.

Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!
CAPTCHA Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.