2018. június 6., 12:26

Jó szóval oktasd, játszani is engedd: népi gyermeknap Tallóson

Kézműves mesterségek bemutatója, hagyományos játékok és néptánc jegyében ünnepelték a gyermeknapot a Tallósi Alapiskolában. Bebizonyosodott, hogy a kisgyermeknek nincs szüksége drága játékra az örömhöz, elég a természet adta eszközökhöz, a kreativitáshoz nyúlni, és menten egy boldog emberpalántát nevelhetünk.

tgyn2.jpg
Galéria
+2 kép a galériában
Fotó: Horváth Szomolai Andrea

Rendkívül színes programokkal készültek a szervező pedagógusok gyermeknap alkalmából a Tallósi Alapiskola növendékeinek június első hetében. Az alsó tagozatosokhoz ellátogattak a jól ismert mátyusföldi kosárfonók Szomolai Adrianna és Szomolai László.

A kézműveskedéssel foglalkozó és azt a gyermekeknek oktató házaspár bevezette az aprókat a kosárfonás rejtelmeibe, majd a tőlük már megszokott módon kizárólag természet adta alapanyagokból dísztárgyakat és a közkedvelt burokdudát készítették el a gyerekekkel.

 „A kicsi nebulókat fokozatosan kell bevezetni a kézműveskedés ágazataiba. A kosárfonás egy nagyon összetett művelet, ezért játékosan ismertetjük meg a folyamatot, érthetően, leegyszerűsített módon. Az érdeklődőbbek ki is próbálhatják, hogyan kerekedik kosár a fűzfavesszőből. A kicsiket nagyon érdeklik a hagyományos dolgok, népi játékok, hangszerek, ezért kedvelt foglalkozás náluk a bürökduda készítése. Nem kell ám a gyereknek a drága játék, önfeledten örülnek az egyszerű kis hangszernek is, ami egy darab büröknádból és selyempapírból készül gondos munkával, faragással. A bürökduda mindenkinek megszólalt, habár a népi legendák szerint csak a jó gyerekeknek szólal meg, de mivel egész Tallós visszhangzott a dudaszótól, úgy néz ki ebbe az iskolába kizárólag jó gyerekek járnak“ – mesélte portálunknak Szomolai Adrianna, kosárfonó, kézműves.

A néphagyomány-oktató hozzátette, szép példája mutatkozott meg Tallóson annak, hogy a kisebb gyerekek milyen könnyen motiválhatóak még a kézművesmódszerekkel, hiszen minden kicsi lelkes ajándékgyártásba kezdett, egy-egy természetes alapanyagú tárgyból többet is készítettek.

Az alsó tagozatosok ezt követően solymászbemutatón vettek részt, a gyermeknapot pedig számukra a közkedvelt Glamour zenekar gyermekkoncertje zárta.

A felső tagozatosokat a reggeli órákban ügyességi vetélkedő várta az intézmény parkjában. Olyan népi sportjátékokat elevenítettek fel, mint a talicskázás, egyensúlyozás, kanállal való vízhordás vagy a célbadobás. Ezt követően a diákok solymászbemutatón vettek részt, amelyen rengeteg fajta ragadozómadárral ismerkedhettek meg, valamint a merészebbek ki is próbálhatták a mesterség csínját- bínját.

Mivel a tallósi diákok előszeretettel rúgják a labdát, számukra futball kupával folytatódott a nap. Délután a már kissé kimerült diákseregre még egy táncház is várt. A különféle népi táncokon kívül a diákok olyan hangszerekkel ismerkedhettek  meg mint a pásztorsíp, a duda vagy a szaruból készült kürt.

A gyermeknapi meglepetéssorozat ezzel nem ért véget. Kedden a tallósi alapiskolásoknak Gál Tamás Jóka ördöge című mesejátékát hozták el. Az előadás mesteri színészi játékkal mutatta be a zsémbes ember és a házsártos asszony közötti iszony viszonyt. A diákok jókat kacagtak az ördög és Jóka mesterkedésein, valamint Gál Tamástól már megszokottan interaktívan is bekapcsolódhattak az előadás egyes pontjaiba.

tgyn2.jpg
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.