Pünkösdi Bor és Népzenei Fesztivál: Jó borok, énekszó, napsütés és tánc
Május 27-én 14. alkalommal szervezték meg Kisudvarnokon a Pünkösdi Bor és Népzenei Fesztivált. Az áldásos májusi esők után verőfényes napsütésben élvezhették a helybeliek és az idelátogatók a színvonalas rendezvényt, amely Kisudvarnok Község Önkormányzata és a Pünkösdirózsa Vegyeskar szervezésében valósult meg.
A gazdag program nagyon sok érdeklődőt odavonzott a faluház udvarába. Kora délután a szereplők felvonulásával kezdődött a fesztivál. A viseletbe öltözött énekesek, táncosok vidám énekükkel annak is kedvet csináltak, akik még addig nem döntötték el, mivel töltsék ezt a vasárnap délutánt és estét. A falusiak között szép számban voltak azonban olyanok is, akik nemhogy közönségként készültek erre a napra, de a felvonulók számára pogácsát, süteményt sütöttek, és frissítőkkel kínálták a házuk előtt elvonulókat.
Marczell Zoltántól, Kisudvarnok polgármesterétől megtudtuk, hogy a fesztivál eredeti célja, amit 14 éve megálmodtak, most is teljesült. Nevezetesen, hogy a népdalt, a néptáncot és a népzenét közelebb vigyék az emberekhez, hogy megerősödjön bennük a vonzalom a magyar népművészet és a néphagyományok iránt. A rendezvényt eredetileg pünkösdkor tartották, de mivel Kisudvarnokon egy héttel később van a búcsú, a két esemény az évek során összefonódott.
A felvonulást követően egyre többen lettek a 2000-ben átadott, építészetileg és stílusában is figyelemre méltó faluház udvarán. A tágas szabadtéri színpadon egymást váltották az amatőr hagyományőrző énekkarok, tánccsoportok és más együttesek produkciói. A házigazda Pünkösdirózsa Vegyeskar vendégei között ott voltak a Martosi Hagyományőrzők, a Csallóközkürti népdalkör, valamint sok magyarországi és egy szlovák csoport is.
Az udvar belső részében, a nádtetős pihenőhely alatt és a borászok standjai mellett sokan kóstolgatták a jónevű villányi és kunsági borokat. A nem messze forgó körhinták ellenére szép számú gyerektársaság is összejött az udvar hátsó részében elhelyezett fajátékok körül. A faluban egész idő alatt egy kisvonat közlekedett, és este héttől az Ifjú Szivek Táncszínház Határon túli nemzeti tánc című produkciója került a színpadra. Ekkorra már színültig megtelt a nézőtér, és a nádtető alatti asztalok mellől is sokan kísérték figyelemmel a műsort. A fergeteges táncos produkciót a közönség vastapssal jutalmazta.
A falusi rendezvény búcsúhétfőn is folytatódik. A gyerekeket délután játékok, vetélkedők és Pötyi Bohóc várja, a felnőttek tovább kóstolgathatják a szőlőtőkék ízes nedűit, este pedig Vadkerti Imre, Zsapka Attila és Sipos Dávid zenei estje szórakoztatja a közönséget.