Jelentős személycserék várhatóak Komáromban: három főosztályvezetői posztra lehet pályázni
Pályázatot írt ki a Komáromi Városi Hivatal hivatalvezetői, valamint vagyongazdálkodási és gazdasági-pénzügyi főosztálya vezetői posztjára Keszegh Béla polgármester.
Mindhárom állásra, a kért okiratokkal együtt január 28-án 12 óráig személyesen lehet jelentkezni a városháza iktatójában, vagy postai úton a hivatal címén. A pályázati feltételek a városi hivatal www.komarno.sk honlapján olvashatók.
Keszegh Béla polgármester ennek kapcsán portálunknak elmondta: a hivatalbeli vezetői posztokra vonatkozó pályázatok kiírásához nincs szükség testületi jóváhagyásra, a városi szervezetek, intézmények igazgatói tisztségei esetében azonban az szükséges lesz.
“Hat főosztállyal működünk, s első körben a stratégiailag talán legfontosabb, vagyis a hivatalvezetői, valamint a vagyongazdálkodási, illetve a gazdasági és pénzügyi főosztály vezetői posztjára lehet pályázni. Mivel célunk a hivatali munka folytonosságának biztosítása, a többi pályázatot a későbbiekben írjuk majd ki. Arra törekszünk, hogy pályázataink transzparensek, mindenki számára nyitottak legyenek. Természetesen azokra jelentkezhetnek a tisztségeket jelenleg betöltő személyek is” – fejtette ki a polgármester.
"Ahhoz, hogy jó eredményeket érhessünk el, a legjobb szakemberek kellenek – őket keressük csapatunkba. E lehetőséget egyformán felkínáljuk az új arcoknak, akik vérfrissítéssel, új ötletekkel segíthetik a munkánkat. Továbbá a jelenlegi vezetőknek is, akik pedig a szakmai tapasztalataikkal járulhatnak hozzá a sikereinkhez, de nekik is helyt kell állniuk e versenyhelyzetben. Meg kell találnunk a megfelelő arányokat a régi és az új szakemberek között” - válaszolt Keszegh Béla arra a kérdésünkre, hogy pályázatok meghirdetése kapcsán az elégedetlenség vagy fiatalítási szándék is motiválta-e.
Arra is kíváncsiak voltunk, hogy milyen szempontok alapján állnak össze a pályázatokat elbíráló bizottságok, s azok hány tagúak lesznek.
“Előzőleg öttagúak voltak ezek a bizottságok, s vélhetően a létszámon nem változtatunk. A képviselők közül az érintett szakbizottságok elnökeit mindenképpen bevonjuk a pályázatok elbírálásába. A bizottságok összetétele még teljes mértékben nem alakult ki, de azt már most leszögezhetem: a szakmaiság lesz az elsődleges szempont” – magyarázta.
Hozzáfűzte: a hatékony hivatali munkavégzéshez olyan szakembereket keresnek, akik alaposan átlátják az egyes munkaterületeket. "A pályázatok végeredménye nem politikai döntések alapján születik majd meg. Olyan vezetőkre van szükségünk, akik igazodni tudnak a kitűzött terveinkhez. Például az előrelépést szorgalmazzuk a hulladékszelektálás, az iskolafelújítás, a pályázatírás terén, s mindez csak a legjobb szakemberek bevonásával valósítható meg. Ők valószínűleg március elején állhatnak munkába” – közölte.
A polgármester elképzelhetőnek tartja, hogy a későbbiekben azon városi cégek igazgatói tisztségét is megpályáztatják, amelyekben régen zajlott efféle verseny.
Az például már biztos, hogy a nyáron változás történik a Városi Művelődési Központ igazgatói posztján, Varga Anna igazgató ugyanis korábban már hivatalosan jelezte, hogy június 1-től nyugdíjba szeretne menni.