2020. november 22., 19:55

Játékra fel, vetélkedjünk!

A Nagymagyari Kulturális Közösség a járvány ellenére sem tétlenkedik, igaz, korántsem tudja megszervezni azokat a programokat, amelyeket annak előtte már megszokhattak az érdeklődők. A szervezet tagjai azonban nem csüggedtek, létrehoztak egy természetjáró vetélkedőt kicsiknek és nagyoknak.

 

A részletekről Pőcz Ibolya, a polgári társulás elnöke árult el többet, illetve arról is beszélt, hogyan küzdenek meg a járvány okozta helyzettel.

Hogyan éli meg a koronavírus-járvány okozta helyzetet a nagymagyari polgári társulás?

Ez az év számunkra is rengeteg meglepetést és hullámvölgyet tartogatott, ennek ellenére nem mondhatjuk azt, hogy ne lettek volna sikeres eseményeink. Nem vagyunk letörve, ugyanis a tavaszi túránkra, amelyet még márciusban szerveztünk, a szigorítások előtt, sokan eljöttek. A járvány első és második hulláma között méltó módon emlékeztünk meg a trianoni évfordulóról, és a nyári NAP-közis táborunkat szintén élvezhették a gyerekek. Leginkább a pályázatoknál elakadt támogatások aggasztóak, hiszen a jelenlegi helyzetre való tekintettel minden bizonytalan. A magyarországi Nemzetpolitikai Államtitkárságtól megérkezett a támogatás, a szlovákiai pályázatokból várt összegeket azonban sajnálatos módon még nem kaptuk meg.

Mégis működnek tovább. A közösségi oldalukon felhívták a fiatalok figyelmét egy játékra. Miről szól a vetélkedő?

Elsősorban családoknak, gyerekeknek szól a Karanténkaland nevű vetélkedőnk, de mindenki játszhat, aki kedvet kap hozzá.

A vetélkedő a nemesgombai berekben játszódik, gyönyörű természeti környezetben. Egy – a természettel azonosítható – kifejezés betűit rejtettük el az itteni kastély parkjában. Az egykor rendezett angolpark különböző pontjain található az elrejtett nyolc betű, ezeket kell leírni, lefényképezni, valahogyan megörökíteni.

A szociális médiafelületen arra kértük a játékosokat, hogy a betűket ne mozdítsák el, hogy mindenki megtalálhassa őket. A helyes megfejtést a [email protected] e-mail-címünkre várjuk, nemcsak a nagymagyari, de a környékbeli települések játékos kedvű lakosaitól is. Természetesen csapatok is játszhatnak, illetve egyéni versenyzők megfejtéseit is várjuk. Minden sikeres megoldó mikuláscsomagot kap december 6-án.

Mi a játék célja?

Mivel a járvány mindenkit otthon maradásra kényszerített, leginkább az a célunk, hogy kimozdítsuk az embereket otthonról, természetesen az előírások betartásával. A természetben való séta ugyanis feltölti, megmozgatja az embert, és ha betartják a szükséges óvintézkedéseket, abból talán nem származhat semmi baj. A gyerekek már csak az online tanulás miatt is rengeteg időt töltenek a számítógép előtt, és ezt sokan felróják nekik. A nyereménnyel pedig motiválni szerettük volna őket, hogy fedezzenek fel új helyeket, járják be az eddig ismeretlen zugokat.

Mit kell tudni a helyszínről?

Maga a kastély már több tulajdonoscserét ért meg, jelenleg magántulajdonban van, de nagyon rossz állapotban. A kastélyhoz tartozik egy hatalmas park, valamint egy istálló, lovarda (az egyik tulajdonos lóversennyel foglalkozott), de áll a parkban egy gyönyörű, 150 éves vörösfenyő is. Érdemes körbejárni az ott található tornyot, a kis kápolnát és a rejtelmes ,,medvebarlangot”.

A betűkeresőknek azt javasoltuk, hogy a csütörtöki mellékút felőli zsákutcából induljanak el, mivel a kastély előtti bejárat már magántulajdon.

Hogyan fogadták az emberek ezt a különös játékot?

A weboldalunkon még sosem volt ennyi megtekintés, rengeteg emberhez eljutott a játék híre. November első hetében raktuk ki a játékfelhívást, és máris akadt két helyes megfejtőnk. Tőlük azt a visszajelzést kaptuk, hogy nagyon jó ötlet volt megszerveznünk a vetélkedőt. Örömmel járták be a helyszíneket, keresgéltek, bóklásztak a berekben.

Milyen kihívást jelentett ez önöknek?

Régebben a szervezet tagjaival felkerestük a gombai parkot és a többi említésre méltó helyet a környéken, hogy elvigyük a NAP-közis tábor gyerkőceit ezekre az általuk még nem ismert helyszínekre. Ezenkívül terveztünk a tavaszi túra mellett őszit is, ez azonban a járvány miatt nem valósulhatott meg. Ezért ha nem is velünk ,,vándorolnak”, legalább legyen valamilyen úti céljuk a gyerekeknek és a felnőtteknek.

Meddig tart a vetélkedő?

December hatodikáig várjuk a helyes megfejtéseket, mert akkor szeretnénk kiosztani a megérdemelt ajándékokat. A nyereménycsomagok költségét a szervezet a saját költségvetéséből állja.

Ez voltaképpen az utolsó eseményünk az idén, és szeretnénk kissé meghittebbé tenni, hiszen ezután már mindenki az ünnepekre készül. Most még adventi ünnepséget sem tudunk szervezni, karácsonyi koncertet sem adhatunk. Jövőre szeretnénk újra megszervezni egy hasonló, természetjáró vetélkedőt. A kulturális közösség 2021-ben lesz tízéves (a nyári táborunk az idén volt kerek, mert volt nulladik évünk is), ezt mindenképpen szeretnénk megünnepelni, ha a vírus is úgy akarja. 

Megjelent a Magyar7 hetilap 2020/47. számában.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.