2021. február 21., 08:46

Járvány ide vagy oda, fokozódik a lakáshiány, drasztikusan emelkednek az árak Pozsonyban

A fokozódó lakáshiány egyre sürgetőbb probléma a fővárosban, ennek következtében drasztikus áremelkedést lehet tapasztalni. Pozsonyban paradox módon még a koronavírus-járvány sem törte le a lakásárakat.

Amikor tavaly március elején kitört a koronavírus-járvány, és életbe léptek a pandémia visszaszorítására irányuló intézkedések, sokan azt hitték, hogy ez pozitív hatással lesz az ingatlanárakra Pozsonyban. Olyan jóslatok is elhangzottak, hogy a fővárosi lakásárak végre reális mederbe terelődnek. Ennek éppen az ellenkezője történt: a lakásárak a koronavírus-járvány idején még inkább az egekbe szöktek.

A világjárvány negatív hatásait Pozsonyban csupán 2020 áprilisában lehetett érzékelni, amikor az ingatlanok iránti kereslet jelentősen csökkent.

A lakásvásárlás ugyanis sok ember számára élete legnagyobb befektetését jelenti, így érthető, hogy a gazdasági bizonytalanság kezdetén az emberek sokkal óvatosabbak voltak. Ez a kilengés azonban már májusban és júniusban visszabillent. Tény ugyan, hogy ebben az időszakban a lakáskínálat jelentősen bővült, de még ez a növekedés sem idézett elő olyan változást, amely árcsökkenést eredményezett volna.

lakásárak
Nagyobb a kereslet, mint a kínálat
Pozsonyban hosszú ideje problémát jelent, hogy a város kevés építkezésre alkalmas földterülettel rendelkezik. A befektetők arra is panaszkodnak, hogy túl hosszadalmas és bonyolult az építési engedélyeztetés folyamata. Például a főváros kötelező érvényű rendeletének kiadása bizonyos esetekben akár 1-2 évig is elhúzódhat.

Matúš Vallo főpolgármester hivatalba lépése után többek között ennek a folyamatnak a felgyorsítását is ígérte. A kötelező érvényű rendelet kiadásával kapcsolatos folyamat idejét mára a felére csökkentették, miközben szakértők szerint a magisztrátus az eddigieknél szigorúbban értékeli ki a beadott projekteket. Ez azzal jár, hogy a lakáskínálat a jövőben még inkább csökkeni fog. Összehasonlításképpen,

míg 2019-ben a magisztrátus 3050 lakás esetében adott ki kötelező érvényű rendeletet, 2020-ban ez a szám már csak 1957 volt. 

Ennek kapcsán egy friss esetet említenénk. A bútorok és háztartási eszközök széles választékát kínáló Styla bevásárlóközpont 2017-ben nyílt meg az Aranyhomok területén, az Ikea üzletlánc egyik konkurenseként. A Styla azonban messziről sem lett annyira népszerű a piacon, mint svéd vetélytársa, így a több száz férőhelyes parkolója sokáig kongott az ürességtől. Egyesekben ezért felmerült az ötlet az említett parkoló egy részén lakóházat építeni.

Tavaly nyáron egy lakóház építési engedélyeztetését kérték a magisztrátustól. A nyolcemeletes komplexumot a bevásárlóközpont előtti parkoló területén tervezték felhúzni. Az épület 76 lakóegységgel rendelkezett volna, a földszintjén üzlethelyiségeket akartak kialakítani. A város azonban elutasította a tervet, azzal az indokkal, hogy a lakóház projektje nem tartja tiszteletben a már meglévő beépítési tervet.

Lássunk egy ellenpéldát. Pozsonyban mindenki számára ismert a vereknyei rossz hírű Pentagon. Az ötszögben épült panelházak környéke a drogfogyasztók és a dílerek paradicsoma. Ez a tény jelentősen leértékeli az ottani ingatlanokat.

Ezért is keltett nagy feltűnést a Luxcon vállalat projektje, amely a zűrös panelházak közvetlen szomszédságában tervez új lakásokat építeni. Emellett a cég a környék revitalizációjára és rendbetételére is vállalkozott. A befektető célja visszaadni a kétes hírű negyednek a régi értékét. A magisztrátustól a projekt zöld utat kapott. Ennek keretében egy tizenkét emeletes panelházat terveznek építeni a Pentagontól északra. A lakóház 88 lakóegységgel fog rendelkezni. 

lakásárak
A szatellitfalvak olcsóbbak

Pozsony belvárosában egyre kevesebb a lakásépítésre alkalmas, szabad terület. Ha mégis épülnek új lakások a közeljövőben, valószínűleg olyan drágák lesznek, hogy azok az átlagos pozsonyi családok számára elérhetetlenek maradnak.

Szakemberek figyelmeztetnek, hogy a lakásárak mindaddig nem fognak csökkenni, amíg a kínálat alacsonyabb lesz a keresletnél.  (...)

Megjelent a Magyar7 2021/7. számában.  

Köszönjük, ha megvásárolja vagy előfizeti a Felvidék egyetlen közéleti hetilapját. A Magyar7-et hétről hétre megtalálja a trafikokban és a postán.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.