Istennek és a magyar hazának

Fábián Gergő 2019. október 19., 19:58

Belátható időn belül remélhetően beköltözhetnek a Rozsnyó közelében, Berzétén épülő családtípusú gyermekotthon első lakói. A több mint egy évtizede tartó, rengeteg ember önzetlen segítségével megvalósuló építési munkálatok a végükhöz közelednek.

Jelenleg a szükséges engedélyek beszerzése folyik, ami – ismerve hazai viszonyainkat – nem túl gyors folyamat. Mudi Róbert református lelkipásztor azonban úgy véli,

az Isten által éltre hívott tervek mindig megvalósulnak.

A berzétei református egyházközség a tipikus gömöri gyülekezetek közé tartozik, kicsi, alig 130 főt számlál, akik között sok az idős ember és kevés a fiatal. Ingatlanokkal szinte nem rendelkezik, az egyetlen bevételi forrást a perselypénz jelenti. Mindezek ellenére bő egy évtizeddel ezelőtt a gyülekezet tagjai hatalmas fába vágták a fejszéjüket, amikor úgy döntöttek, hogy családtípusú gyermekotthont hoznak létre.

Mudi Róbert elmondja, 2002-ben, amikor Berzétére érkezett lelkésznek, már az első presbiteri ülésen szó volt arról, hogy jó lenne visszaszerezni a helyi református iskola épületét. Ezt az államosításkor a csehszlovák állam sajátította ki, majd a restitúció során – érdekes módon – a római katolikus egyház kapta vissza. A Vladimír Filo rozsnyói katolikus püspökkel való jó kapcsolatának köszönhetően végül szimbolikus 1 koronáért visszakerült az épület a reformátusokhoz. Ekkor azonban felmerült a kérdés, hogy mihez kezdjenek vele, hiszen a kis gyülekezet számára magának a parókiának a fenntartása sem volt egyszerű.

Elkezdtünk imádkozni, és az Isten egyre inkább azt mutatta nekünk, hogy gyermekekkel, a magyar jövővel kell foglalkozni, meg kell csinálnunk a Felvidék első magyar árvaházát

– mondja a tiszteletes.

Képgalériánk:

Létrehozták az Ében Haézer nevű nonprofit szervezetet (a név a Szentírásból származik, azt jelenti, mindeddig megsegített minket az Úr 1Sám 7,12), amely hosszú távra bérbe vette a gyülekezettől az ingatlant. A munkálatok 2008-ban kezdődtek, szinte példa nélküli összefogás eredményeként. A berzéteiek baráti kapcsolatot alakítottak ki a frízföldi Wolvega gyülekezettel, amelynek tagjai évekig folytattak gyűjtéseket az árvaház javára. Kölcsönösen látogatták egymást, a hollandok többször voltak itt építőtáborban, gyermektáborban.

Itthonról mások mellett a Kerecsen Motoros Egyesület nyújtott segítő kezet az árvaház létrehozásához, a motorosok a szeptember első vasárnapján tartott segélytúrájukon éveken keresztül az árvaházért gyűjtöttek. Persze az évek során nagyon sok önkéntes is segített, beleértve a kisembereket, akik hol munkával, hol néhány négyzetméter csempével vagy némi festékkel járultak hozzá ahhoz, hogy elkészülhessen az otthon. Az elvégzett munkák sora igen hosszú. Lebontották a régi tetőszerkezetet, szigetelték az épületet, emeletet húztak rá, új födém és tető, új nyílászárók kerültek rá, teljesen megújult az elektromos hálózat és a fűtésrendszer, tavaly a tűzvédelmi rendszer is kiépült.

– Ez az egész egy nagy-nagy összefogásnak köszönhető. Azért tartom ezt sokkal fontosabbnak, mint egy átlagos építkezést, mert rengeteg jóérzésű embernek van benne az imádsága, az adománya és a kétkezi munkája. Ez egy alulról jövő kezdeményezés. Ma a Felvidéken a közösségeinkben kétféleképpen építkezünk. Az első a projektes építkezés, amikor a kivitelező és a megbízó az íróasztal mellett aláír egy szerződést, ahol egy harmadik személy pénzét felhasználva, fizetett munkások elvégeznek egy feladatot. Ez a gyorsabb építkezés, csak sajnos kimarad belőle a közösség, s az emberek soha nem fogják igazán magukénak érezni a létrehozott dolgot. A második építkezés a közösségi. Sokkal lassabb, de áldottabb. El kel kérned minden fillért, minden munkát, minden segítséget az Istentől. Megtanulsz Tőle függni, és közösségben gondolkodni. Magad is ott vagy a munkáknál, leveszed az öltönyt, a palástot, és megmarkolod a barátaiddal a lapát nyelét. Ennek a második fajta építkezésnek kettős haszna van: nemcsak az épület készül el, hanem közben közösséget is építesz, s a falakban nem csak EU-s pénz és cement és kompromisszumok vannak, hanem a verejtéketek, az imádságotok, a hitetek és az álmaitok is. Mi Berzétén így dolgozunk – mondja Mudi Róbert.

Családtípusú gyermekotthon

Mára tehát tulajdonképp használható állapotba került az épület, és már a műszaki átadás, átvételi eljárás van folyamatban. Ez azonban nemcsak költséges, de hosszasan elhúzódó folyamat is, ami már harmadik éve tart. Ráadásul rendre újabb problémák merülnek fel. Abban bíztak, hogy 2020 januárjától már fogadhatják a gyerekeket, de ehhez a hatályos törvények szerint augusztus végéig regisztrálni kellett volna az árvaházat az illetékes szerveknél, ami nem sikerült.

Maga az épület az idén kolaudálva lesz, ám a gyermekotthon valószínűleg egy újabb évnyi csúszással tud elindulni,

– mondja a lelkész, hozzátéve, hacsak időközben meg nem változik a szociális törvény. Ugyanis egyre szigorúbbak a feltételek. Amikor tizenegy éve belevágtak, teljesen mások voltak a kritériumok, mint ma. Eredetileg körülbelül egy tucatnyi gyermeket szerettek volna nevelni a családtípusú gyermekotthonban, Mudi Róbert ma azt mondja, örül, ha 7-8 főre megkapják az engedélyt.

A családtípusú gyermekotthon lényege, hogy a hivatásos nevelőszülők ott élnek a házban, és nevelik a rájuk bízott gyermekeket, akik beilleszkednek a gyülekezetbe, templomba, hittanra járnak.

Az az álmunk, hogy abban a korban, amikor az emberek nem mernek gyermeket vállalni, példát mutassunk, próbáljuk megmenteni azokat, akik önhibájukon kívül az utcára kerültek, el lettek dobva. Életeket akarunk megmenteni az Istennek és a magyar hazának.

A kezdeményezőket ismerve kétségkívül így lesz, a Berzétén felnövő gyermekek biztosan magyarul fognak beszélni.

Isten bolondjai
„Mi bolondok Krisztusért...” (Pál, rómabeliekhez írt 1. levél, 4,10)

Ha nehezen is, de az árvaház egyre közelebb kerül ahhoz, hogy megnyithassa a kapuit. Mudi Róbert úgy fogalmazott, az Isten által éltre hívott projektek úgyis be lesznek fejezve. Véleménye szerint az a késlekedés oka, hogy kevés az igazán elhívott ember a Felvidéken.

Vannak, vagyunk, de kevesen. Úgy gondolom, a Felvidéknek az Isten bolondjaira van szüksége. Mi ezt nem emberi dicsőségért, pénzért, politikai vagy egyházi megrendelésre csináljuk, hanem egyszerűen az Isten lelkének engedve.

Ezek a projektek az igazán áldottak, be lesznek fejezve, remélem, nemsokára a berzétei árvaház is. Nagyon fontos, hogy azok az emberek, akik el vannak híva erre a feladatra, a közösségben maradjanak, ne tudják kikezdeni őket. Én bátorítani szeretném az Isten bolondjait a Felvidéken, hogy tartsanak ki, tartsunk ki, mert egyedül az Isten útja a járható út. Fogjuk meg egymás kezét, bátorítsuk egymást, ragaszkodjunk az Úrtól kapott álmainkhoz, vigyük véghez azokat.

Aki tétovázik, az bátran lépjen be az Isten bolondjai közé, mert ez vezet az életre.
0 HOZZÁSZÓLÁS