2022. április 4., 11:24

Iskolabuszok az Ipoly mentén

A Rákóczi Szövetség 2022 szeptemberétől tizenhat iskolabusszal (és azok üzemeltetésével) összesen tizenöt szlovákiai szórványterületen, illetve nyelvhatáron lévő település magyar alapiskolájában segíti a gyermekek iskolába járását.

iskolabuszok
Fotó: Chudý Erzsébet
ipolyvarbói iskolások

Az érintett települések között – Nagyszarván, Hetényen, Nagysallón, Léván, Losoncon, Rozsnyón, Szepsin, Kassán, Bodrogszerdahelyen és Nagykaposon kívül – öt Ipoly menti helység is van: Ipolyság, Ipolyvisk, Ipolynyék, Ipolybalog és Ipolyvarbó. Ahogy azt január 27-én a Rákóczi Szövetség, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége és a Szövetség párt közös sajtótájékoztatóján Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke elmondta, az iskolabuszok célja, hogy az érintett területeken segítsék az alapiskolák biztonságos elérését a kisgyermekek részére, és megkönnyítsék a szülők magyar iskolaválasztási döntését. Mint megfogalmazta, legutóbb 3 654 új magyar elsőst írattak be magyar tanítási nyelvű alapiskolákba; ez három százalékkal nagyobb arány, mint az előző évben.

Ipolybalogi Ipolyi Arnold Alapiskola

Amint arról az Ipolybalogi Ipolyi Arnold Alapiskola igazgatója, Molnár Barnabás beszámolt, nagyon örülnek a lehetőségnek, amely egyben érvként is szolgálhat azoknak a szülőknek, akik még nem döntöttek az iskolaválasztásról. Ahogy eddig, ezután is meg fogják szólítani a magyar szülőket Ipolyhídvégtől Kóvárig, tehát bíznak benne, hogy Ipolybalog mellett lesznek tanulóik Ipolyhídvégről, Ipolynagyfaluból, Ipolyszécsénykéről, Kelenyéről, Ipolykesziről, Inámból, Nagycsalomjáról és Kóvárról is:

Sok esetben nem is feltétlenül az a kihívás, hogy a szülőket rábeszéljük, ne szlovák iskolába adják gyermeküket, hanem hogy egyáltalán nincs is gyerek. Aki egyszer a fejébe vette, hogy szlovák iskolába íratja gyermekét, szinte lehetetlen erről lebeszélni, főleg ha már van idősebb, szlovák iskolát látogató gyermeke.”

Ipolynyéki Balassi Bálint Alapiskola

Az ipolynyéki Balassi Bálint Alapiskola háza táján is örülnek a buszos lehetőségnek, annál is inkább, mert tavaly a koronavírus-járvány miatt még több autóbuszjáratot szüntettek meg a régióban, így néhány tanulójuk már reggel 7 órakor az iskolában van, miközben a tanítás csak 7:55-kor kezdődik. Jelenleg 18 nem ipolynyéki tanuló látogatja intézményüket; az előzetes információk szerint ez a szám csak növekedni fog.

A beutazó gyermekek szülei évek óta folyamatosan jelzik nekünk, hogy szeretnék, ha a tanulók nem a tömegközlekedéssel utaznának”

– fejtette ki a Rákóczi Szövetség támogatását megköszönve Gyurász Szilvia igazgatónő, majd hozzátette:

Az iskolabuszt olyan falvakban is meghirdetjük, ahonnan már évek óta nem járnak hozzánk, gondolok itt Sirakra és Szelényre. Kőkesziből is számítunk egy-két tanulóra a következő iskolaévben; de a jelenleg nálunk tanulóknak is sokkal biztonságosabb és kényelmesebb lesz az iskolába jutás.”

Ipolyviski alapiskola

Az ipolyviski alapiskolába elsősorban a szomszédos településekről várják a tanulókat, valamint a községhez legközelebb eső olyan falvakból, ahol nincsen magyar tanítási nyelvű alapiskola, mint például Deménd. Szabó Balázs Szabina igazgatónő arról beszélt, hogy a projektnek köszönhetően már nemcsak a helyi kisiskolások számára válik könnyen megközelíthetővé az iskola, hanem a környező települések családjai számára is:

Úgy gondoljuk, azonfelül, hogy a projekt megkönnyíti az iskolába utazást, további lehetőségek is megnyílnak. Ilyen például az a tény, hogy az iskolaválasztásnál már nemcsak az intézménybe való minél könnyebb eljutás játszhat szerepet, hanem akár az iskola koncepciója alapján is választhatnak a családok oktatási intézményt.”

Ipolysági Pongrácz Lajos Alapiskola

Főleg azoknak a gyermekeknek a szüleit igyekszik megszólítani ez a lehetőség, akik az iskolaválasztás szempontjából ingadozónak számítanak, azaz egyelőre még nem döntötték el, magyar vagy szlovák tanítási nyelvű iskolába íratják-e gyermeküket. Tudomásom szerint az ipolyviski alapiskola, valamint a két ipolysági oktatási intézmény, a Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskola és a Pongrácz Lajos Alapiskola számára egyelőre két 8+1 személyes iskolabusz lett megbeszélve”

– mondta el az ipolysági Pongrácz Lajos Alapiskola igazgatója, Bóna Zsolt, aki arról is beszélt, hogy a nagysallói sajtótájékoztatón szóban ígéretet kapott arra, hogy amennyiben az április 8-i és 9-i  beiratkozás eredménye igazolja, egy harmadik iskolabuszt is rendelkezésre bocsátanak. Ennek kiértékelése a Rákóczi Szövetség vezetőivel április második felében történik majd meg.

Ipolysági Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskola

Nagyon örülünk a Rákóczi Szövetség által felkínált iskolabusznak, a beiratkozási programunkban próbáljuk a szülőknek felkínálni az utaztatás lehetőségét. Már vannak szülők, akik jelezték, hogy szeptembertől szeretnék igénybe venni a kisbuszt. Körülbelül húsz elsőst várunk iskolánkba. A busz útvonalait majd a beiratkozás után tervezzük meg pontosan”

– tájékoztatott a Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskola igazgatója, Pálffy Dezső, aki azt is kifejtette, hogy lehetőségeik szerint természetesen minden utazást igénylő gyermeket megpróbálnak majd elhozni és hazavinni az új kisbuszukkal.

Ipolyvarbói Mikszáth Kálmán Alapiskola

Az iskolabusz program hírét természetesen Ipolyvarbón is nagy örömmel fogadták.

Az ipolyvarbói Mikszáth Kálmán Alapiskola azon »végvári« iskolák egyike, ahol már 1998 óta a Vidéo Alapítvány jóvoltából iskolabusz tette lehetővé, hogy a messzebbről érkező gyerekek az anyanyelvükön tanulhassanak. Olyan volt ez számunkra, mint a mentőautó a gyógyulásra vágyó betegek számára. Az is életet ment, és ez is bizonyos értelemben életet mentett, hiszen segített számunkra megmenteni azt az iskolát, ami nekünk és a gyermekeink számára is, akik itt tanulnak, az életünk”

– fogalmazta meg Chudý Erzsébet, az ipolyvarbói Mikszáth Kálmán Alapiskola igazgatónője, majd így folytatta:

A Rákóczi Szövetség odaadó munkáját, amit végez a felvidéki magyar iskolákért, példaértékűnek tartom. Bárcsak feleennyi, magyarságát felvállaló és ezért tenni akaró szülő is élne a vidékünkön, mint amennyi jószándékkal érkező segítséget kapunk az anyaországtól.”

Elmondása szerint az Óvárból érkező tanulókat több mint két évtizede rendületlenül szállító kisbusz idővel a helyi óvodát látogató gyerekek számára is biztos pontot jelentett. Jelen esetben az iskolabusz lehetővé tenné, hogy akár bussai, akár csalári gyerekek is eljussanak a Mikszáth Kálmán Alapiskolába. Közülük néhányat a jelenleg fennálló bonyolult utazási feltételek tántorítottak el az anyanyelvi oktatástól:

Ennek ellenére is akadtak szülők e településekről, akik gyermeküknek így is a magyar iskolát választották, mert az akadály nem mindig fizikai, hanem inkább lelki. Akinek tiszta a lelke és egészséges az emberi hitvallása, annak ez nem akadályt jelent, csupán megoldandó helyzetet…”
Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!
CAPTCHA Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.