2026. október 16., 16:05

Ipartörténeti emlék vált a lángok martalékává - KÉPEKKEL

Kigyulladt, majd kiégett az egykori műmalom épülete Pelsőcön. A vasútállomás szomszédságában található, a 19. és 20. század fordulóján épült épületet bontás fenyegette, majd a lakossági kezdeményezésre indult petíciónak köszönhetően sikerül megmenteni. Most a lángok martaléka lett. A tűz keletkezésének pontos okát és körülményeit még vizsgálják, a rendőrség egy személyt őrizetbe vett. 

pelsőc
Galéria
+10 kép a galériában
A pelsőci malom a tűz után
Fotó: Fábián Gergely

Az épület 2026. október 7-én, szerdán este gyulladt ki. A kiterjedt tüzet az éjszaka folyamán negyvennél több hivatásos és önkéntes tűzoltó oltotta. A lángokat sikerült megfékezni, de tetemes anyagi kár keletkezett. 

– Az előzetes becslések szerint a közvetlen anyagi kár 200 ezer euró. A tűz 900 négyzetméteres területet érintett, keletkezésének okát jelenleg vizsgálják – közölte Jozef Bálint, a Kassai Kerületi Tűzoltó- és Mentőszolgálat szóvivője.

A tűzeset kapcsán a rendőrség egy személyt őrizetbe vett. 

– Az égő épület közvetlen közelében tartózkodott egy személy, aki a tűz keletkezése után jött ki onnan. Mivel felmerült a gyanú, hogy idegen vagyon megrongálásának bűncselekményét követte el, személyi szabadságát korlátozták, majd a szükséges eljárási cselekmények elvégzése után rendőrségi fogdába helyezték – tájékoztatott Lenka Ivanová, a Kassai Kerületi Rendőr-főkapitányság szóvivője. Hozzátette, hogy a tűz pontos okát és körülményeit továbbra is vizsgálják.

Az épületegyüttes legidősebb épülete eredetileg gőz- vagy villamos hajtású hengermalomként épült a 19. és 20. század fordulóján. A háromemeletes téglaépületet az évek során több melléképülettel egészítették ki. Később parkettagyár, valamint üzemi konyha is működött benne. 1950-től a mezőgazdasági felvásárló vállalat pelsőci fióktelepe bérelte az épületet, különféle terményeket raktároztak benne. A rendszerváltás, a privatizáció után a cég megszűnt, az objektumot sorsára hagyták.

pelsőc
A leégett malom felülnézetből
Fotó:  Fábián Gergely

A pelsőci vasútállomás szomszédságában álló épületegyüttes 2023 és 2024 fordulóján került szélesebb körben a figyelem középpontjába, amikor a Szlovák Államvasutak (ŽSR) jelezte, hogy lebontását tervezi. A terv ellen, a történelmi épületek megmentéséért a Pro Pátria Pelsőciensis egyesület petíciót indított, amelyet mintegy 9000-en írtak alá. 

A helyi önkormányzat később jelezte, hogy jelképes egy euróért átvenné az épületet. Šušán Iveta polgármester tájékoztatása szerint az ingatlan átruházására mindeddig nem került sor.

– Jeleztük, hogy tárgyalnánk az ingatlanok jelképes áron történő megszerzéséről, azzal a céllal, hogy megőrizzük az épületeket és megtaláljuk a jövőbeni hasznosításuk lehetőségeit. Az érintett ingatlanok tulajdonjogának átruházására azonban mindeddig nem került sor, így azok nem Pelsőc község tulajdonában vannak. Az önkormányzat tehát nem tulajdonosa az épületeknek, és jelenlegi állapotukért sem felelős – nyilatkozta a polgármester. Hozzátette, sajnálja a kialakult helyzetet, egyúttal köszöntet mondott mindazoknak, akik részt vettek annak kezelésében, így sikerült megelőzni, hogy további, még nagyobb kár keletkezzen.

Megjelent a Magyar7 2026/42. számában.

01_pelsoc-malom_az-epulet-langokban_foto_fb-dhz-plesivec
Galéria
+10 kép a galériában
Megosztás
Címkék