2022. július 12., 15:02

Ipari, Csemadok, Mécs László és Ág Tibor – Folytatódik a Mécs László Szabadegyetem

Folytatódik a 24. Mécs László Szabadegyetem programja, melyben a keddi napon szó esik egyebek mellett Mécs László állambiztonsági szervek általi megfigyeléséről, a 150 éves kassai Ipariról és a 70 éves Csemadokról, de Ág Tibor előtt is tisztelegnek a T. Nagy Imre által rendezett portréfilm útján.

2022-07-12 24. Mécs László Szabadegyetem, Jászó, 2. nap
Galéria
+12 kép a galériában
Fotó: Fábián Gergely

A keddi nap első előadása Mécs László – Az Államvédelmi Hatóság üldözöttje címet viselte, melynek keretében Czapáry-Martincsevics András vezérőrnagy, informatikai igazságügyi szakértő, levéltári kutató áttekintette a Mécs László papköltő 1956 utáni, állambiztonsági szervek általi megfigyelésének a dokumentumait, illetve bemutatta a Kádár-rendszer harcát a katolikus egyház és ezen belül a betiltott szerzetesrendek tagjai ellen.

Surovec Róbert író, helytörténész, pedagógus bemutatta A halál anatómiája című könyvét, majd Albert Sándor professzor, a kassai Ipari volt igazgatója beszélt az idén 150 éves ipariskoláról, illetve bemutatta az intézményről szóló, a Legenda nyomában című legújabb könyvét.

2022-07-12 24. Mécs László Szabadegyetem, Jászó, 2. nap
Szitás Henrietta és Surovec Róbert
Fotó:  Fábián Gergely

Mint mondta, a Szakkay József által 1872-ben alapított intézmény nemcsak Kassa iskolája, hanem egy országos jellegű és jelentőségű iskola volt. Összefoglalta az iskola történetét, rámutatva, hogy annak neve a társadalmi változásokkal összhangban sokszor megváltozott, de az egykori diákok számára mindig Ipari marad.

Megjegyezte, az iskola hőskorának, legendás korszakának a háború utáni első három évtizedet, az 50–70-es éveket tartjuk. Ekkor alakult ki a szellemisége, a hagyományok, amik jellemzik az ipariskolát, egyszóval kialakult körülötte egy legenda. Innen jött a címe is a könyvnek, mellyel annak akart utánajárni, hogyan alakultak ki a hagyományok, mi az, ami összetartja az egykori diákokat, az iparistákat.

Azokra az évekre, kollégákra, hangulatra, hagyományokra emlékezünk, amik megmaradt bennünk, idővel megszépültek és legendává változtak. Amíg ez a legenda él, addig van ipariskola. Ha a legenda kimúlik, mert megszűnik a folytonosság, nem lesz kinek elmesélni, akkor vége az iskolának. Az iskoláról szóló könyveket azért írtam, hogy megmaradjanak ezek a legendák, hogy emlékezzünk rá”

– mondta.

2022-07-12 24. Mécs László Szabadegyetem, Jászó, 2. nap
Albert Sándor
Fotó:  Fábián Gergely

Müller Pétert idézve elmondta, műveinket olvadó jéghegyekbe karcoljuk, hiú igyekezettel, hátha fönnmarad belőle valami. „A mi jéghegyünket, az ipariskola jéghegyét, azok az öregdiákok alkotják, akik még élnek, akik tevékenységükkel, viselkedésükkel, iparista mivoltukkal életben tartják és ápolják az iparista legendát. A könyv ezekről az iparistákról szól, rólunk, rólatok” – mondta Albert Sándor.

A délután folyamán Hrubík Béla, a Csemadok egykori országos elnöke mutatja be Sorsközösségben című kötetét, mellyel a 70 éves Csemadok előtt tiszteleg, illetve a résztvevők megtekinthetik a szepsi Bódva-völgyi stúdió alkotását, a T. Nagy Imre rendezte A népzene szolgálatában - In memoriam Ág Tibor című portréfilmet.

2022-07-12 24. Mécs László Szabadegyetem, Jászó, 2. nap
Galéria
+12 kép a galériában

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.