Interaktív játszóparkot nyitottak Vágsellyén
Átadásra került a CultPlay projekt keretén belül épült tematikus, interaktív játszópark a mátyusföldi Vágsellyén. A projekt célja megerősíteni a határon túli együttműködést, valamint a tematikus parkok látogatóinak bemutatni a partner községek attrakcióit. Vágsellye magyarországi partnere Oroszlány, a szlovákiai városban megépült kalandpark a majki kamalduli remeteség komplexumát formázza.
Oroszlány Vágsellye partnervárosának számít a CultPlay projektben. Míg a szlovákiai városban a majki néma barátok kolostorának épületegyüttesét mintázó játszóparkot húztak fel, addig Oroszlányban a vágsellyei reneszánsz kastély a tematikus park témája.
A vágsellyei komplexum átadójára szeptember legvégén került sor, jelen voltak a helyi Pázmány Péter Alapiskola kisdiákjai és a partnerváros, Oroszlány képviselői, valamint a többi projektáns városok, mint Gúta és Érsekújvár delegáltjai is. A játszópark a vágsellyei jégpályához közel található. A vendégek és projektpartnerek fogadása után fellépett a Šaľanček néptánccsoport is. Jozef Belický, Vágsellye polgármestere köszöntőjében mondta el a projekt lényegét és adta át használatra a játszóparkot.
A jelenlevők megismerkedtek a tematikus játszótér egyes elemeivel és a biztonsági előírásokkal is, majd tudáspróba, ügyességi feladatok és versenyek várták a gyermekeket.
A Pázmány Péter Alapiskola diákjai örültek annak, hogy újra találkozhatnak az oroszlányi Hunyadi Mátyás Általános Iskola küldöttségével és elmélyíthetik a megkötött barátságokat.
A játszópark működéséről Robert Andráši, városi képviselő írásban tájékoztatta portálunkat. Közölte,
a projektet még 2016-ban a városi tanács ülésén fogadták el.
A komplexum területén ingyenes wifi lesz, és a QR kódok mobiltelefonnal való beolvasása után az érdeklődők történelmi tényeket tudhatnak meg a majki műemlékről. Hozzátette, a közbeszerzési eljárásnál figyelniük kellett arra, hogy a cégek az EU normáinak teljesen megfelelő anyagokat használjanak.
Vágsellye Város Önkormányzatának teljes költségvetése 329 162,8 euró volt, a 473 négyzetméterre épült tematikus park kiépítésének költsége 282 000 euróra rúg a cultplay.eu tájékoztatása szerint. Andráši hozzátette, az adminisztrációs és reprezentációs költségek közel 53 ezer euróra rúgnak, ebből finanszírozták a megnyitóünnepséget, a delegációk fogadását és a vágsellyei delegáció kiküldését is.
március-április: 10:00-16:00
május-június: 10:00-17:00
július-augusztus: 10:00-19:00
szeptember – október 10:00 – 18:00
Vágsellye városa további kilenc - szlovákiai (Komárom, Ógyalla, Gúta, Érsekújvár és Szőgyén), valamint magyarországi (Komárom, Tata, Oroszlány és Kisbér) partnerrel együttműködve az INTERREG V-A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Program keretében vissza nem térítendő uniós támogatást nyert a „CULTPLAY - Interaktív tematikus parkok létrehozása, a kulturális örökség innovatív használata” elnevezésű projekt megvalósítására.
A projekt jóváhagyott költségvetése 2.442.543,06 euró az összes partnerszervezet számára. A CULTPLAY elnevezésű interaktív játszóparkokban nem csupán mozgásra van lehetőség, de életre kelnek a kulturális örökségek és a modern technológia segítségével lehet tartalmasan szórakozni. Egy érdekes kalandot kínál a CULTPLAY parkok felfedezése, ahol maradandó élmények születnek. A „CULTPLAY” parkok tematikus parkok, melyek játszótérként fognak szolgálni, azonban a részletes információ számos értéket és tudást is közvetít. Ezek háromnyelvű – magyar, szlovák és angol - internetes alkalmazás formájában lesznek hozzáférhetők. A parkok mindegyike egy másik parkot fog ajánlani a látogatók figyelmébe, csalogatva a látogatókat a Duna egyik partjáról a másikra.
A projekt célja a határ menti térség vonzerejének növelése azáltal, hogy új turisztikai területeket hoz létre saját termékeivel és márkáival,
amelyek a partnerek közös történelmére épülnek méghozzá úgy, hogy prezentálják egy másik partner község jelentős kulturális örökségét.
A cél
megerősíteni a határon túli együttműködést, valamint a tematikus parkok látogatóinak bemutatni a partner községek attrakcióit.
Várható, hogy a hagyományos kulturális-társadalmi rendezvényeknek, valamint az egyes találkozóknak köszönhetően megnövekszik a látogatottság a szomszédos régiókból, ami hozzájárul az összes bekapcsolódott partner turizmusának fellendítéséhez.