2018. szeptember 22., 13:21

IKT programozó tábor zajlott Rimakokaván

Több hazai és magyarországi civil szervezet és egyetem, az e-Talentum polgári társulás, valamint a Füleki Gimnázium közös határon átnyúló Interreg projektben vesz részt, melynek címe Smart Communities, Okos Közösségek. A projekt egyik része az informatikai képzést erősíti, a másik pedig arról szól, hogyan jelenhet meg az informatika a falusi életben, és hogyan teremthet munkahelyeket, illetve megélhetési lehetőséget.

info_18.jpg
Galéria
+5 kép a galériában
Fotó: Tomolya Róbert

A projekt keretében két informatikai és két fenntartható fejlődés tábor valósult meg. Előbbieket a Füleki Gimnázium tanára, az e-Talentum polgári társulás elnöke, Tomolya Róbert szervezte. A táborok keretében 10-10 tehetséges fiatal Rimakokaván töltött egy hetet. „Az első tábort júniusban, a másodikat ezen a héten szerveztük. Mindkét alkalommal a környék legtehetségesebb diákjait hívtuk meg. A tábor ideje alatt a Python és C programozási nyelvvel valamint a Micro:bit mikroszámítógépek és robotok programozásával foglalkoztunk”- nyilatkozta Tomolya Róbert, szervező.

Fotó:  Tomolya Róbert

A táborban füleki, tornaljai, almágyi, losonci diákok vettek részt, az alapiskola 8-9. évfolyamaiból, illetve a gimnáziumokból. A reggeltől estig tartó programozást délután kétórás túrával szakították meg, hogy kicsit megmozgassák a gyerekeket. A tábor célja, hogy elmélyítsék a diákok informatikai tudását, hogy minél sikeresebben szerepeljenek az informatikai versenyeken.

Fotó:  Tomolya Róbert

A Smart Communities, Okos Közösségek projekt átfogó célkitűzése, hogy jelentős mértékben hozzájáruljon a szellemi tőke fokozásához a dél-szlovákiai és észak-magyarországi hátrányos helyzetű határtérségben, a társadalmi innováció gyakorlati alkalmazását eredményező innovatív együttműködési struktúrák létrehozásával és elterjesztésével. Céljuk továbbá civil partnerek, képzési és kutató intézmények hálózatának kiépítése, valamint közös szakmai programok, tréningek és mentori rendszer szervezése.

Fotó:  Tomolya Róbert
info_18.jpg
Galéria
+5 kép a galériában
Megosztás
Címkék