Idén már huszonöt éves az Egy év Gömörben téli fesztivál
Negyedszázados jubileumát ünnepli az Egy év Gömörben téli fesztivál
November 18. és 23. között kerül megrendezésre a 25. Rok na Gemeri – Egy év Gömörben téli fesztivál, amelynek keretében a helyi folklóregyesületek bemutatják a gömöri néphagyományokat.
A fesztivált a szlovák mellett magyar, roma és ruszin kulturális programok is gazdagítani fogják. Helena Novotná, a Gömöri Kulturális Központ (GKK) igazgatója elmondta: különös figyelmet fordítanak a szombati gálaprogram előkészületeire, amelyen a régió folklóregyesületei fognak fellépni.
Hozzátette: a programot kézműves alkotóműhelyek, táncházak és közös éneklés, koncertek, valamint sütés-főzés egészítik ki, ez utóbbi keretében az érdeklődők elkészíthetik a gömöri ételspecialitásokat. Emellett országos rekordot akarnak felállítani kézi szőnyegszövésben és réteshúzásban is.
A fesztivál eredeti helyszíne Nagyszabos község volt, Pavol Dobšinský író és népmesegyűjtő szülőhelye. Az egy-, majd kétnapos rendezvényen falusi folklóregyesületek a gömöri szokásokon és néphagyományokon alapuló jeleneteket adtak elő. 2014 óta a fesztivált Rozsnyón rendezik meg, a főszervező a GKK mellett a város. A rendezvény fővédnöke Rastislav Trnka kassai megyefőnök. A fő támogatók a Művészeti Alap és a Kassa Megyei Önkormányzat.